|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyarországi Rabbikar felhívása
"A Magyarországi Rabbikar is
felemeli a Romániában kialakult rendkívül súlyos helyzet miatt
tiltakozó szavát, és papi kötelességének tartja, hogy a vérontás és
mészárlás azonnali végetvetését követelje. Egyúttal pedig kéri a
kedves hittestvéreket, hogy siessenek a súlyos szorongattatásban
lévők segítségére. Gyógyszer, kötszer, élelmiszer, ruha vagy
bármilyen más küldeményeiket adják le a Budapest, VII. kerület
Wesselényi u. 7. szám alatti Talmud-Tóra helyiségben. Ügyeleti órák:
naponta 7.30-12 és 16.30-18 óráig."
SZER, A munka világa:
Elítéltek sorsa a magyarországi börtönökben
"Hajnóczy Árpád
közlései szerint, idézünk: "A magyar bűntetés-végrehajtás
vállalatai 9 ipari és 3 agár célgazdaság, tavaly 4,4 milliárd
forint értéket termelt, amelyből a nyereség összege elérte a 307
milliót. A költségvetési támogatás 1988-ban 2 milliárd 376 millió
forint volt és a társadalombiztosításra pedig 110 millió forint
áramlott vissza."
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés honvédelmi bizottságának ülése
|
1989. szeptember 19., kedd - A Magyar Néphadsereg hosszú távú fejlesztési koncepciója abból indul ki, hogy Magyarország nemzeti érdekeit, függetlenségének, szuverenitásának biztosítását csak egy létszámában, eszközeiben kisebb, de szellemében, felkészültségében korszerűbb hadsereg képes szavatolni. A Magyar Néphadsereg jelenlegi állapotát a fokozatos leépülés jellemzi. A költségvetési támogatások további lefaragása, újabb drasztikus csökkentésük már a haderő rombolásával lenne egyenlő, s semmi esetre sem támogatná a haderő reformját - mondta Pacsek József vezérezredes, vezérkari főnök, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának keddi ülésén. A testület Török Mihály elnökletével a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián tart kihelyezett ülést. A megújuló katonai doktrina tervezett főbb elemeit ismertetve Pacsek József arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a honvédelmi vezetés egy olyan összetételű és nagyságrendű haderő létrehozását tartja kívánatosnak, amely biztosítaná a védelemre fordítható erők koncentrált, hatékonyabb felhasználását. Az egyelőre még érlelődő és sok elemében erősen vitatott koncepció szerint a források hatékonyabb felhasználását szolgálná például a honvédség és a határőrség összevonása. E koncepció szerint a jövőben a Munkásőrséget is a védelmi feladatok ellátásának rendszerébe integrálnák. A fegyveres erőknek ilyen fajta egységesítésével el lehetne érni, hogy olcsóbban, a jelenleg meglévő párhuzamos struktúrák kiiktatásával tevékenykedjék a honvédelem rendszere. A megújuló katonai doktrina, illetve a szűkülő költségvetési támogatás nyomán az elképzelések szerint a közeljövőben a fegyveres erők mintegy egyharmaddal csökkennének, a leépítés egyes területeken, fegyvernemenként eltérő mértékben, akár 50 százalékot is elérhet. A pénzszűke különösen erősen érinti a légierőt, amely a fegyveres erők talán a legtöbb pénzt igénylő haderőneme. Ennek érzékeltetésére Pacsek József utalt arra, hogy egyetlen korszerű MIG-29-es vadászgép 20 millió dollárba kerül a nyugati piacon. Továbbra is a magyar katonai doktrina kulcseleme marad a magyar fegyveres erők szoros kapcsolódása a varsói szerződéshez, hiszen a magyar fegyveres erők csak a szövetségi rendszer keretein belül, a szövetségesekkel szorosan együttműködve képesek biztosítani az ország megfelelő védelmét. (MTI)
1989. szeptember 19., kedd 12:22
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Újabb néhány perces latyakszlalomozás után egy kicsony, fával borított, szép templomhoz értünk. Megálltunk. A templom mellett puritán paplak állt. Sehol egy lélek, csak madárfütty a téli tavaszban. Aztán, mintha a ház ablakában árnyék mozdult volna. Kisvártatva kinyílt a templomot és a házat körülvevő kerítés deszkakapuja, s ott állt egy fiatal, sovány, felkete öltönyös férfi. Tőkés László!Épségben, egészségben."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|