|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyarországi Rabbikar felhívása
"A Magyarországi Rabbikar is
felemeli a Romániában kialakult rendkívül súlyos helyzet miatt
tiltakozó szavát, és papi kötelességének tartja, hogy a vérontás és
mészárlás azonnali végetvetését követelje. Egyúttal pedig kéri a
kedves hittestvéreket, hogy siessenek a súlyos szorongattatásban
lévők segítségére. Gyógyszer, kötszer, élelmiszer, ruha vagy
bármilyen más küldeményeiket adják le a Budapest, VII. kerület
Wesselényi u. 7. szám alatti Talmud-Tóra helyiségben. Ügyeleti órák:
naponta 7.30-12 és 16.30-18 óráig."
SZER, A munka világa:
Elítéltek sorsa a magyarországi börtönökben
"Hajnóczy Árpád
közlései szerint, idézünk: "A magyar bűntetés-végrehajtás
vállalatai 9 ipari és 3 agár célgazdaság, tavaly 4,4 milliárd
forint értéket termelt, amelyből a nyereség összege elérte a 307
milliót. A költségvetési támogatás 1988-ban 2 milliárd 376 millió
forint volt és a társadalombiztosításra pedig 110 millió forint
áramlott vissza."
|
|
|
|
|
|
|
- A TIB tanácskozása Budapesten - 1. folyt.
|
A mostani közgyűlésen felszólalók további bírálattal álltak elő. Sajnálatosnak mondták, hogy nem a TIB volt az, amely kezdeményezte október 23-ika idei évfordulójának megünneplését. Ennek kapcsán szóba került természetesen a különféle pártokból és szervezetekből létrejött társadalmi bizottság - az Október 23-ika Bizottság -, amelynek szervezői sajnálatosképpen anélkül adták ki néhány nappal ezelőtt megjelent felhívásukat, hogy bevonták volna olyan fontos ellenzéki szervezetek képviselőit, mint a Szabad Demokraták Szövetsége, a Fidesz, a Szociáldemokrata Párt, vagy éppen a TIB. A közgyűlés egyetértett elnökével abban, hogy október 23-ikát egyetlen párt vagy pártcsoportosulás sem sajátíthatja ki. A megemlékezésbe minden társadalmi erőt be kell vonni, mely az egypárt-diktatúra rendszerével szemben áll. A TIB ebben az értelemben felhívással fordul a társadalomhoz, illetve a már létrejött Október 23-ika Bizottsághoz. Az elmúlt év általános áttekintése után Litván György történész a TIB történelmi szekciójának tevékenységéről adott képet. Elmondta, hogy a szekció munkatársai sok visszaemlékezést, eleven tanulságtételt gyűjtöttek össze a forradalom résztvevőitől és más kortársaktól, főleg vidéken. Előkészületben vannak fontos dokumentumok és forráskiadványok. A sajtószabadság kibontakozásával és a politikai helyzet kedvező megváltozásával a TIB feladatai is megváltoztak. Nagyobb súlyt kell kapniok az alapos tudományos kutatásoknak és publikációknak, mivel immár nem egyszerűen a forradalomra szórt rágalmak visszautasítása a feladat. Ennek a munkának a keretét az az intézet adhatja majd, amely talán éppen az 1956-os évszámot viseli neve gyanánt. Ennek ugyan önálló épülete és saját költségvetésből fizetett munkatársai nem lesznek -, inkább a különböző más tudományos intézményekben dolgozók ilyen irányú munkásságát fogja majd össze. (folyt.)
1989. szeptember 11., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Újabb néhány perces latyakszlalomozás után egy kicsony, fával borított, szép templomhoz értünk. Megálltunk. A templom mellett puritán paplak állt. Sehol egy lélek, csak madárfütty a téli tavaszban. Aztán, mintha a ház ablakában árnyék mozdult volna. Kisvártatva kinyílt a templomot és a házat körülvevő kerítés deszkakapuja, s ott állt egy fiatal, sovány, felkete öltönyös férfi. Tőkés László!Épségben, egészségben."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|