|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyarországi Rabbikar felhívása
"A Magyarországi Rabbikar is
felemeli a Romániában kialakult rendkívül súlyos helyzet miatt
tiltakozó szavát, és papi kötelességének tartja, hogy a vérontás és
mészárlás azonnali végetvetését követelje. Egyúttal pedig kéri a
kedves hittestvéreket, hogy siessenek a súlyos szorongattatásban
lévők segítségére. Gyógyszer, kötszer, élelmiszer, ruha vagy
bármilyen más küldeményeiket adják le a Budapest, VII. kerület
Wesselényi u. 7. szám alatti Talmud-Tóra helyiségben. Ügyeleti órák:
naponta 7.30-12 és 16.30-18 óráig."
SZER, A munka világa:
Elítéltek sorsa a magyarországi börtönökben
"Hajnóczy Árpád
közlései szerint, idézünk: "A magyar bűntetés-végrehajtás
vállalatai 9 ipari és 3 agár célgazdaság, tavaly 4,4 milliárd
forint értéket termelt, amelyből a nyereség összege elérte a 307
milliót. A költségvetési támogatás 1988-ban 2 milliárd 376 millió
forint volt és a társadalombiztosításra pedig 110 millió forint
áramlott vissza."
|
|
|
|
|
|
|
Politikai egyeztető tárgyalások (2. rész)
|
Továbbra sincs előrehaladás az alkotmánybíróság felállításának kérdésében, bár a hétfői megbeszélésen történt a megegyezés irányába mutató lépés. Somogyvári István az MSZMP álláspontját ismertetve hangsúlyozta, hogy már az átmenet időszakában szükségesnek tartják e bírói testület létrehozását. Ezt azzal indokolja az MSZMP, hogy minden jogállamban szükség van az alkotmányt védő független bíróságra. Erre a jelenlegi bírósági szervezet nem alkalmas. A Legfelsőbb Bíróság sem, mert ahol ez a testület látja el az alkotmánybíróság feladatát, ott ez jóval kisebb létszámú. Az MSZMP úgy véli, hogy a módosított alkotmány már megkövetelné az alkotmánybírósági védelmet, ugyanakkor az első ütemben az alkotmánybíráknak csak egy részét neveznék ki. Az MSZMP szerint nem jelentene gondot, hogy az alkotmánybíróság felállításával új intézményt hozzanak létre, mert más új intézményeket is létre kívánnak hozni, így a köztársasági elnökit is, a legfőbb állami számvevőszéket. Az előterjesztést követően Tölgyesi Péter az EKA nevében úgy nyilatkozott, hogy az Ellenzéki Kerekasztal kész megfontolni a témában az MSZMP indokait. Egyúttal kérte, hogy az alkotmánybírósággal kapcsolatos kérdésekre a következő ülésen térjenek vissza. (folyt.köv.)
1989. szeptember 11., hétfő 19:13
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Újabb néhány perces latyakszlalomozás után egy kicsony, fával borított, szép templomhoz értünk. Megálltunk. A templom mellett puritán paplak állt. Sehol egy lélek, csak madárfütty a téli tavaszban. Aztán, mintha a ház ablakában árnyék mozdult volna. Kisvártatva kinyílt a templomot és a házat körülvevő kerítés deszkakapuja, s ott állt egy fiatal, sovány, felkete öltönyös férfi. Tőkés László!Épségben, egészségben."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|