|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyarországi Rabbikar felhívása
"A Magyarországi Rabbikar is
felemeli a Romániában kialakult rendkívül súlyos helyzet miatt
tiltakozó szavát, és papi kötelességének tartja, hogy a vérontás és
mészárlás azonnali végetvetését követelje. Egyúttal pedig kéri a
kedves hittestvéreket, hogy siessenek a súlyos szorongattatásban
lévők segítségére. Gyógyszer, kötszer, élelmiszer, ruha vagy
bármilyen más küldeményeiket adják le a Budapest, VII. kerület
Wesselényi u. 7. szám alatti Talmud-Tóra helyiségben. Ügyeleti órák:
naponta 7.30-12 és 16.30-18 óráig."
SZER, A munka világa:
Elítéltek sorsa a magyarországi börtönökben
"Hajnóczy Árpád
közlései szerint, idézünk: "A magyar bűntetés-végrehajtás
vállalatai 9 ipari és 3 agár célgazdaság, tavaly 4,4 milliárd
forint értéket termelt, amelyből a nyereség összege elérte a 307
milliót. A költségvetési támogatás 1988-ban 2 milliárd 376 millió
forint volt és a társadalombiztosításra pedig 110 millió forint
áramlott vissza."
|
|
|
|
|
|
|
Háromoldalú politikai tárgyalások (4. rész)
|
Még nem teljes az egyetértés a pártok finanszírozásának kérdésében. Pető Iván, az Ellenzéki Kerekasztal képviseletében hangsúlyozta, hogy az EKA szerint a téma két részre bontható. Egyrészt szó van a pártok működésének és gazdálkodásának jogi szabályozásáról, másrészt ezzel szorosan összefügg az újonnan létrejött pártok finanszírozása az átmeneti időszakban. Utóbbival kapcsolatban rámutatott: mindenképpen meg kell teremteni az ellenzéki pártok - és nemcsak az EKA-ba tömörült szervezetekről van szó - működésének feltételeit. Mind a három oldal egyetért abban, hogy a többpártrendszer nem kerülhet többe, mint az egypártrendszer. Ugyanakkor tisztában kell lenni azzal is, hogy az elmúlt negyven esztendőben állami támogatást kapott szervezetek jelentős előnyben vannak. A sokat hangoztatott esélyegyenlőség felé pedig csak akkor lehet közelíteni, ha ezeken a vagyoni privilégiumokon enyhítenek. Pető Iván egyebek közt tudakolta: az MSZMP idei költségvetési támogatásából mennyit tud átengedni? Ugyancsak szólt arról, hogy az MSZMP kinyilvánította: vagyona egynegyedét - 2,1 milliárd forintnyi könyv szerinti értéket - átenged a kormánynak az újonnan létrejött pártok és szervezetek infrastruktúrájának megteremtéséhez. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: ne az MSZMP egyoldalú döntése legyen, hogy miről mond le. Arról is beszélt, hogy az MSZMP jó szándékát szimbolikus lépésekkel is bizonyíthatná. Így például azzal, hogy lemond a megyei lapok tulajdonlásáról. Végül az EKA nevében önmérsékletet kért az MSZMP-től abban, hogy a kezében lévő vagyont nem fogja oly módon forgatni, hogy az megengedhetetlen előnyhöz jutassa, valamint visszatetszést keltsen a társadalomban, illetőleg vagyonát nem transzformálja át. Szintén sürgette, hogy kezdjenek megbeszéléseket a történelmi pártoknak az elmúlt negyven évben az állam tulajdonába került ingatlanvagyonáról, és ezek egy részének visszaadásáról. Budzsáklia Mátyás az MSZMP nevében nyilatkozatot olvasott fel. Ebben az MSZMP fenntartja azt az elvi álláspontját, hogy a többpártrendszer nem kerülhet többe az egypártrendszernél. Kinyilvánítja, hogy indokoltnak tartja az újjáalakuló pártok infrastruktúrájának és működési feltételének megteremtését. Az MSZMP vagyonáról részletes kimutatást tár az októberben megrendezendő XIV. kongresszus elé. Továbbá ingatlanai egy részét átadja a kormánynak, hogy ezzel segítse az újjáalakuló és az induló pártok infrastruktúrájának megteremtését, valamint az egészségügyet és az oktatást. Ugyancsak szándékában áll, hogy megvizsgálják a történelmi pártok ingatlanai visszaadásának lehetőségét. (folyt.köv.)
1989. szeptember 6., szerda 22:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Újabb néhány perces latyakszlalomozás után egy kicsony, fával borított, szép templomhoz értünk. Megálltunk. A templom mellett puritán paplak állt. Sehol egy lélek, csak madárfütty a téli tavaszban. Aztán, mintha a ház ablakában árnyék mozdult volna. Kisvártatva kinyílt a templomot és a házat körülvevő kerítés deszkakapuja, s ott állt egy fiatal, sovány, felkete öltönyös férfi. Tőkés László!Épségben, egészségben."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|