|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyarországi Rabbikar felhívása
"A Magyarországi Rabbikar is
felemeli a Romániában kialakult rendkívül súlyos helyzet miatt
tiltakozó szavát, és papi kötelességének tartja, hogy a vérontás és
mészárlás azonnali végetvetését követelje. Egyúttal pedig kéri a
kedves hittestvéreket, hogy siessenek a súlyos szorongattatásban
lévők segítségére. Gyógyszer, kötszer, élelmiszer, ruha vagy
bármilyen más küldeményeiket adják le a Budapest, VII. kerület
Wesselényi u. 7. szám alatti Talmud-Tóra helyiségben. Ügyeleti órák:
naponta 7.30-12 és 16.30-18 óráig."
SZER, A munka világa:
Elítéltek sorsa a magyarországi börtönökben
"Hajnóczy Árpád
közlései szerint, idézünk: "A magyar bűntetés-végrehajtás
vállalatai 9 ipari és 3 agár célgazdaság, tavaly 4,4 milliárd
forint értéket termelt, amelyből a nyereség összege elérte a 307
milliót. A költségvetési támogatás 1988-ban 2 milliárd 376 millió
forint volt és a társadalombiztosításra pedig 110 millió forint
áramlott vissza."
|
|
|
|
|
|
|
Bányász-demonstráció Pécsett (4. rész)
|
Schalkhammer Antal ismertette a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének a kormányhoz intézett felhívását. A petició 11 pontban foglalta össze a bányászok és az iparág egészének követeléseit, s egyúttal ajánlotta a kormánynak a követelések megtárgyalását. Amennyiben azonban a november végére összehívott bányász-kongresszusig nem sikerül előrehaladást elérni a vitatott kérdésekben, akkor - hangzottak a fenyegető szavak - a kongresszus magához ragadja a döntés jogát. A nagygyűlés résztvevői egységesen megszavazták a memorandumot. Időközben megérkezett a sportcsarnokba a Brit Bányamunkás Szövetség delegációja, és felállította hatalmas, díszes bányász zászlaját az emelvény mögött. A küldöttség vezetője elmondta: kizárólag azért jöttek Magyarországra, hogy részt vegyenek a mecseki bányászok megmozdulásán, s ezt az alkalmat kívánták felhasználni arra, hogy köszönetüket fejezzék ki magyar szaktársaiknak az 1984-es nagy angliai bányászsztrájk idején tanúsított szolidaritásukért. A közönség percekig tartó tapssal és éljenzésssel üdvözölte a brit bányászok képviselőit. Ezután Nagy Sándor, a SZOT főtitkára lépett a mikrofonhoz. Beszédét gyakran félbeszakították a túlfűtött hangulatú kiáltozások. A főtitkár visszautasította, hogy egyesek szociális demagógiával vádolják azokat a dolgozókat, akik a munkahelyüket védik, önmaguk és családjuk megélhetéséért küzdenek, s a reformellenesség bélyegét ragasztják rá azokra, akik ésszerű szerkezetátalakítást követelnek. A szakszervezetek azt akarják: legyen mindenkinek tisztességes munkája, s azt fizessék meg érdeme szerint, továbbá legyen valódi szociális biztonság ebben az országban. A SZOT élére akar állni minden akciónak, amely a dolgozók jogos követeléséért harcol, ezért támogatja az uránbányászok és általában a bányászok követeléseit is. A főtitkár meghirdette, hogy szeptember legyen a szakszervezeti szolidarítás hónapja. A következő napokban, hetekben erőteljesen fogalmazzák meg kívánságaikat a csendes milliók is. Ne fogadják el a rájuk kényszerített rossz megoldásokat, mert nem lehet a gazdasági szerkezetváltást úgy végrehajtani, hogy éppen a legérdekeltebbek, akikért történik, a dolgozók legyenek a kárvallottjai. (folyt.köv.)
1989. augusztus 30., szerda 20:26
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Újabb néhány perces latyakszlalomozás után egy kicsony, fával borított, szép templomhoz értünk. Megálltunk. A templom mellett puritán paplak állt. Sehol egy lélek, csak madárfütty a téli tavaszban. Aztán, mintha a ház ablakában árnyék mozdult volna. Kisvártatva kinyílt a templomot és a házat körülvevő kerítés deszkakapuja, s ott állt egy fiatal, sovány, felkete öltönyös férfi. Tőkés László!Épségben, egészségben."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|