|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyarországi Rabbikar felhívása
"A Magyarországi Rabbikar is
felemeli a Romániában kialakult rendkívül súlyos helyzet miatt
tiltakozó szavát, és papi kötelességének tartja, hogy a vérontás és
mészárlás azonnali végetvetését követelje. Egyúttal pedig kéri a
kedves hittestvéreket, hogy siessenek a súlyos szorongattatásban
lévők segítségére. Gyógyszer, kötszer, élelmiszer, ruha vagy
bármilyen más küldeményeiket adják le a Budapest, VII. kerület
Wesselényi u. 7. szám alatti Talmud-Tóra helyiségben. Ügyeleti órák:
naponta 7.30-12 és 16.30-18 óráig."
SZER, A munka világa:
Elítéltek sorsa a magyarországi börtönökben
"Hajnóczy Árpád
közlései szerint, idézünk: "A magyar bűntetés-végrehajtás
vállalatai 9 ipari és 3 agár célgazdaság, tavaly 4,4 milliárd
forint értéket termelt, amelyből a nyereség összege elérte a 307
milliót. A költségvetési támogatás 1988-ban 2 milliárd 376 millió
forint volt és a társadalombiztosításra pedig 110 millió forint
áramlott vissza."
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF Országos Elnökségének nyilatkozata az NDK-menekültek ügyében (OS)
|
1989. augusztus 21., hétfő - Az idei nyáron a Magyarországra menekülő németek sorsa felidézi bennünk a korábbi évtizedekben Európa-szerte elkövetett elűzetések emlékeit. Mi, magyarok különösen átérezzük a hazájukat elhagyni kényszerülők helyzetét, mert a történelem bennünket sem kímélt hasonló megpróbáltatásoktól. Már békeidőben, a II. világháború befejeződése után a győztes nagyhatalmak döntése következtében százezreknek kellett német származásuk miatt magyarországi szülőföldjüket elhagyniok, anélkül, hogy személyes felelősségüket a háborús eseményekben megállapították volna. 1956-ban magyarok tízezrei kerülnek Nyugat-Németországba, most pedig naponta értesülünk a Romániában élő magyarok, szászok és más nemzetiségek kálváriájának megannyi stációiról. A menekültek és kisebbségek helyzete világszerte érezhetően és fokozottan rosszabbodik, melynek elsődleges felelőssége természetszerűleg azokon az államokon van, melyeket a menekültek elhagyni kényszerültek. Elvi álláspontunk, hogy olyan állapotoknak kell kialakulniuk, hogy senki se kényszerüljön szülőföldje elhagyására. De, ha ez mégis megtörténnék, elsősorban személyes és társadalmi felelősségünk növelésével próbáljunk a segítségre szorulók sorsán könnyíteni. Ennek szellemében kérjük a hatóságokat és valamennyi honfitársunkat, hogy az emberiesség egyetemes követelményei szerint tegyenek meg mindent, ami a menekülők szenvedéseit csökkenti. A Magyar Demokrata Fórum Elnöksége felkéri a helyi szervezeteket, hogy lehetőségeik szerint ebben a munkában vegyenek részt. (OS)
1989. augusztus 21., hétfő 20:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Újabb néhány perces latyakszlalomozás után egy kicsony, fával borított, szép templomhoz értünk. Megálltunk. A templom mellett puritán paplak állt. Sehol egy lélek, csak madárfütty a téli tavaszban. Aztán, mintha a ház ablakában árnyék mozdult volna. Kisvártatva kinyílt a templomot és a házat körülvevő kerítés deszkakapuja, s ott állt egy fiatal, sovány, felkete öltönyös férfi. Tőkés László!Épségben, egészségben."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|