|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyarországi Rabbikar felhívása
"A Magyarországi Rabbikar is
felemeli a Romániában kialakult rendkívül súlyos helyzet miatt
tiltakozó szavát, és papi kötelességének tartja, hogy a vérontás és
mészárlás azonnali végetvetését követelje. Egyúttal pedig kéri a
kedves hittestvéreket, hogy siessenek a súlyos szorongattatásban
lévők segítségére. Gyógyszer, kötszer, élelmiszer, ruha vagy
bármilyen más küldeményeiket adják le a Budapest, VII. kerület
Wesselényi u. 7. szám alatti Talmud-Tóra helyiségben. Ügyeleti órák:
naponta 7.30-12 és 16.30-18 óráig."
SZER, A munka világa:
Elítéltek sorsa a magyarországi börtönökben
"Hajnóczy Árpád
közlései szerint, idézünk: "A magyar bűntetés-végrehajtás
vállalatai 9 ipari és 3 agár célgazdaság, tavaly 4,4 milliárd
forint értéket termelt, amelyből a nyereség összege elérte a 307
milliót. A költségvetési támogatás 1988-ban 2 milliárd 376 millió
forint volt és a társadalombiztosításra pedig 110 millió forint
áramlott vissza."
|
|
|
|
|
|
|
A Demokratikus Magyarországért Mozgalom előkészítő bizottságának ülése (3. rész)
|
Az ülésen felszólalt Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, aki magánemberként volt jelen. A demokratikus Magyarország megteremtése érdekében sürgette a legmarkánsabb, legismertebb, legtekintélyesebb vezetők összefogását, mert ez legalább olyan fontos, mint a jó program kidolgozása. A reformerőknek kell a politika középpontjában lenniük. Mint mondta, azért nem tud a mozgalomhoz csatlakozni, mert az Országgyűlés elnökeként meg kell őriznie pártatlanságát. Bihari Mihály politológus arról szólt, hogy tétlenséggel nem lehet erősíteni a demokráciát, szüntelenül küzdelmet kell folytatni érte, mert különben előrenyomul a diktatúra. Gazsó Ferenc egyetemi tanár, a mozgalom egyik szervezője, s előkészítő bizottságának tagja rámutatott: most azért nem az alapításról döntöttek, mert még meg kell ismerni a társadalom reagálását, azt, hogy érdemes-e folytatni e munkát. Az ülésen elfogadott felhívás egyebek közt megállapítja: új társadalmi modell kialakítására van szükség, mert a diktatórikus szocializmus politikai, hatalmi és gazdasági rendje csődbe jutott. Nem képes az emberek érdekeit, vágyait kielégíteni, s nem tarthat igényt a társadalom megelégedettségén alapuló azonosulásra. A kibontakozás erőinek szétforgácsolódása, s közben az életkörülmények folyamatos romlása a szélsőséges csoportok számára kínál mozgásteret. Fenyegetően jelen vannak, és megerősödhetnek a rendpárti diktatúra és a bosszúállás különböző erői. A mozgalom tömöríteni kívánja a nemzeti felemelkedés, az európai progresszió és a demokratikus szocializmus értékeit együtt vállaló embereket, tekintet nélkül pártállásukra, szervezeti tagságukra. Várják azokat, akik elutasítják az egyhelyben topogást és a visszarendeződést, akik vallják, hogy a demokratikus Magyarország megteremtéséhez demokratikus úton kell eljutni. A mozgalom várhatóan egy hónapon belül megtartja alkuló ülését. (MTI)
1989. június 7., szerda 19:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Újabb néhány perces latyakszlalomozás után egy kicsony, fával borított, szép templomhoz értünk. Megálltunk. A templom mellett puritán paplak állt. Sehol egy lélek, csak madárfütty a téli tavaszban. Aztán, mintha a ház ablakában árnyék mozdult volna. Kisvártatva kinyílt a templomot és a házat körülvevő kerítés deszkakapuja, s ott állt egy fiatal, sovány, felkete öltönyös férfi. Tőkés László!Épségben, egészségben."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|