|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyarországi Rabbikar felhívása
"A Magyarországi Rabbikar is
felemeli a Romániában kialakult rendkívül súlyos helyzet miatt
tiltakozó szavát, és papi kötelességének tartja, hogy a vérontás és
mészárlás azonnali végetvetését követelje. Egyúttal pedig kéri a
kedves hittestvéreket, hogy siessenek a súlyos szorongattatásban
lévők segítségére. Gyógyszer, kötszer, élelmiszer, ruha vagy
bármilyen más küldeményeiket adják le a Budapest, VII. kerület
Wesselényi u. 7. szám alatti Talmud-Tóra helyiségben. Ügyeleti órák:
naponta 7.30-12 és 16.30-18 óráig."
SZER, A munka világa:
Elítéltek sorsa a magyarországi börtönökben
"Hajnóczy Árpád
közlései szerint, idézünk: "A magyar bűntetés-végrehajtás
vállalatai 9 ipari és 3 agár célgazdaság, tavaly 4,4 milliárd
forint értéket termelt, amelyből a nyereség összege elérte a 307
milliót. A költségvetési támogatás 1988-ban 2 milliárd 376 millió
forint volt és a társadalombiztosításra pedig 110 millió forint
áramlott vissza."
|
|
|
|
|
|
|
Ünnepi szentmise, harangszentelés és körmenet a Szent István
Bazilikánál (1. rész)
|
1990. augusztus 20., hétfő - Az augusztus 20-i budapesti
egyházi ünnepségek közül kiemelkedett a Szent István Bazilikában
tartott ünnepi istentisztelet, valamint az ezt követő Szent Jobb
körmenet. A Bazilika előtti téren délután 5 órakor több tízezer
ember jelenléttében Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek,
a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke celebrált ünnepi szentmisét.
Köszöntötte a helyszínen megjelenőket, a szentmisét televízión
keresztül néző híveket, a papságot valamint a jelenlévő állami
vezetőket: Göncz Árpád köztársasági elnököt, Szabad Györgyöt, az
Országgyűlés elnökét és Antall Józsefet, a kormány elnökét, valamint
Angelo Acerbi címzetes érsek, apostoli nunciust.
Beszédében a magyar katolikus egyházfő egyebek között méltatta azt az összefogást, amelynek nyomán a német nép ajándékaként - a Neue Bildpost katolikus hetilap szerkesztősége kezdeményezésére és olvasói anyagi hozzájárulásával - hétfőn a Bazilika tornyában elhelyezhették a Szent István harangot. A harangnak szimbolikus jelentősége is van - mondotta -, elődjét 1944-ben a német hadsereg háborús célokra elvitte, a most felszentelt a jóvátételt, a megbékélést jelképezi.
Az egyházfő a továbbiakban a katolikus egyház küldetéséről szólt. Kifejtette: ez a küldetés ma is ugyanaz, mint ami a történelem folyamán volt, és amit Szent István kora óta betöltött, vagyis a lelkek javainak szolgálata, az örök emberi értékek megszilárdítása. Az egyház ezt a szolgálatot annak ellenére vállalja, hogy az elmúlt négy és fél évtized alatt szervezetében meggyengült. Az egyház legjobban az evangélium hirdetésével, a hitoktatásban, az ifjúság nevelésében, a karitatív munkában, a társadalmi életben való jelenlétével tölti be ezt a küldetést. Ám ahhoz, hogy ezt megtehesse, újjá kell szervezni egyházi intézményeit.
Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb vesztesége volt a szerzetesi intézmények működésének betiltása. Igaz, hogy egy éve eltörölték a szerzetesi rend működését addig tiltó törvényt, mégsem sikerült jelentős eredményt elérni. Néhány kivételtől eltekintve ugyanis nincsenek szerzetesházak, ahol az újjászervezés elkezdődhetne. A szerzetes közösségek számára fontos volna, hogy az elvesztett kolostorokbam minél előbb otthonnra találjanak e rend képviselői. (folyt.köv.)
1990. augusztus 20., hétfő 21:45
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Ünnepi szentmise, harangszentelés és körmenet a Szent István
Bazilikánál (2. rész)
|
Az ünnepi szentmisén, a Bazilika új harangjának felszentelése előtt felolvasták Helmut Kohlnak, az NSZK kancellárjának levelét, amelyben köszönetet mond - szavai szerint - azért a megindítóan emberi szolidaritásért, amelyben NDK-beli honfitársait 1989 nyarán Magyarországon részesíteteték. Magyarország - írta kancellár - akkor verte ki a berlini falból az első követ, azt a követ, amely a szabadságot a rabságtól, a németet a némettől elválasztotta. A német egység küszöbén Magyarország ezen példamutató magatartása a németeknek felejthetetlen marad. A Szent István-harang messze hangzó zúgása fejezze ki köszönetünket a magyar népnek - fejeződik be Helmut Kohl üzenete.
A mise után, az esti órákban, tízezrek részvételével megtartották a hagyományos Szent Jobb körmenetet. (MTI)
1990. augusztus 20., hétfő 21:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Újabb néhány perces latyakszlalomozás után egy kicsony, fával borított, szép templomhoz értünk. Megálltunk. A templom mellett puritán paplak állt. Sehol egy lélek, csak madárfütty a téli tavaszban. Aztán, mintha a ház ablakában árnyék mozdult volna. Kisvártatva kinyílt a templomot és a házat körülvevő kerítés deszkakapuja, s ott állt egy fiatal, sovány, felkete öltönyös férfi. Tőkés László!Épségben, egészségben."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|