|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Szállításkapacitás felajánlása
"Húsz orvos és orvosi felszerelések,
élelmiszerek Romániába történő kiszállítását ajánlja fel a Tér- és
Forma Rt. és az Auto-Coop Kisszövetkezet. Éjjjel-nappal várjuk
jelentkezésüket a következő címen: Budapest XIV., Fogarassy út 127.
sz. Telefon: 1-633-943 - Bauer Árpád ügyvezető igazgató."
SZER román nyelvű adása:
Románia és a hadsereg
"A katonaság mindig is az egyensúly egyik forrása volt, kész a
demokrácia restaurációjára. Ha a politikai helyzet szélsőséges, vagy
anarchista rendszer irányába fejlődik, a hadsereg mindig
közbeavatkozik, egy ideig fontos szerepet játszik, majd visszavonul,
és helyet ad a népi intézményeknek. Romániában a hadseregnek
gyökerei vannak a népben, a hadsereg nincs elszigetelve a néptől,
úgy mint ahogy a Securitate emberei vannak, akik saját népünk érdekei
ellen harcolnak, és ebben vezető szerepet játszanak."
|
|
|
|
|
|
|
Vita a fővárosi törvénytervezetről
|
1990. november 12., hétfő - Több mint fél száz közigazgatási szakember részvételével szakmai vita kezdődött a fővárosi törvénytervezetről hétfőn a déli órákban a Városházán.
A törvénytervezet készítői nevében dr. Verebélyi Imre, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára röviden kifejtette, hogy a minisztérium egy igény szerint alakítható, keretjellegű szabályozást készített, illetve terjesztett elő.
Demszky Gábor Budapest főpolgármestere szerint a BM javaslata hierarchikus és diktált struktúrát mutat, ami rendszerelméletileg is hibás. Ugyanakkor a főváros várhatóan még a legjobb BM javaslatot sem fogadná el a mai politikai helyzetben. Egyrészt rendkívül nagy a kerületek önállóság-igénye, másrészt - az előbbivel összefüggésben - erős a bizalmatlanság minden központi irányítással szemben.
A tanácskozás tétje, úgy tűnik óriási, könnyen előfordulhat akár az is, hogy a városigazgatás lebénul. Ez abban az esetben következhet be, ha nem sikerül egyezségre jutni a kerületi és fővárosi feladatokról, funkciókról és a főváros gazdasági működésének kérdéseiről. (MTI)
1990. november 12., hétfő 12:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Kimentünk az utcvára minden cél nélkül, boldogan. A Felszabadulás téren az emberek egymást ölelgették, s kisvártatva kibontott magyar és román zászlók alatt ünneplő tömeg érkezett a Keleti pályaudvar felől. A napok óta a diktátor bukását követelő éhség- és ülősztrájkot folytatók jöttek. A járókelők közéjük álltak. Mámor, boldogság, megkönnyebbülés az arcokon. Mindenki sírással küszködött, többen sírtak is. A következő órákban és napokban megmozdult az egész magyar társadalom, korábban elképzelhetetlen nemzeti egységben aktivizálódtak az energiák, mindenki, mindennel, mindenféleképpen segíteni akart."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|