|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Szállításkapacitás felajánlása
"Húsz orvos és orvosi felszerelések,
élelmiszerek Romániába történő kiszállítását ajánlja fel a Tér- és
Forma Rt. és az Auto-Coop Kisszövetkezet. Éjjjel-nappal várjuk
jelentkezésüket a következő címen: Budapest XIV., Fogarassy út 127.
sz. Telefon: 1-633-943 - Bauer Árpád ügyvezető igazgató."
SZER román nyelvű adása:
Románia és a hadsereg
"A katonaság mindig is az egyensúly egyik forrása volt, kész a
demokrácia restaurációjára. Ha a politikai helyzet szélsőséges, vagy
anarchista rendszer irányába fejlődik, a hadsereg mindig
közbeavatkozik, egy ideig fontos szerepet játszik, majd visszavonul,
és helyet ad a népi intézményeknek. Romániában a hadseregnek
gyökerei vannak a népben, a hadsereg nincs elszigetelve a néptől,
úgy mint ahogy a Securitate emberei vannak, akik saját népünk érdekei
ellen harcolnak, és ebben vezető szerepet játszanak."
|
|
|
|
|
|
|
Antall - bonni program (2. rész)
|
Ez alkalommal is fenntartás nélkül támogatta a német egységet. Ugyanakkor emlékeztetett a Magyarországra nézve esetleg kedvezőtlen hatásokra is, például arra, hogy veszélybe kerül az NDK-val kiépített évi kétmilliárd dolláros, Magyarország számára fontos kereskedelmi forgalom. Ennek visszaesése súlyosan érintené a magyar gazdaságot. - Ezért ennek a gondnak az elhárításához az NSZK-tól ötleteket, segítséget kérünk - mondta.
Antall József beszámolt a Tadeusz Mazowiecki lengyel miniszterelnökkel nemrégiben folytatott tárgyalásairól is, főként a német egység kérdésére vonatkozóan. Reményét fejezte ki, hogy ha a német Szövetségi Gyűlés és a keletnémet Népi Kamara egyidejűleg megszavazza a lengyel határok elismerését tartalmazó nyilatkozatot, akkor ez lényegesen megkönnyíti a lengyelek lélektani helyzetét, eloszlatja aggodalmaik jó részét.
A nyugatnémet külügyminiszter meggyőződése szerint az egységet mielőbb meg kell valósítani - lehetőség szerint még ez év végéig -, mert ez minden érintett fél érdeke: gazdasági, politikai és sok más szempontból is fontos.
A magyar kormányfő és a nyugatnémet külügyminiszter egyetértett abban, hogy az új európai rendszer kialakításakor a Szovjetuniót ne rekesszék ki Európából, és a szovjeteknek ne is támadhasson ilyen érzésük. Hans-Dietrich Genscher a romániai helyzetről is véleményt kért Antall Józseftől, aki a fejleményeket válságosnak, és azok irányát különösen aggasztónak mondotta. Azonos volt a véleményük abban is, hogy a Nyugatnak nem szabad teljesen elszigetelnie Romániát az európai fejlődéstől.
A bonni magyar nagykövetségen Horváth István, immár Berlinbe is akkreditált nagykövet fogadást adott Antall József tiszteletére. A fogadáson a nyugatnémet politikai gazdasági és kulturális élet számos vezető képviselője volt jelen.
Innen a Hammerschmidt-villába, az elnöki rezidenciára vezetett a magyar kormányfő útja: Richard von Weizsa:cker szövetségi elnökkel folytatott szívélyes megbeszélést.
Ezután került sor a szövetségi kancellári hivatalban Antall József és Helmut Kohl találkozójára. A magyar miniszterelnököt katonai tiszteletadással üdvözölték. A két kormányfő együtt hallgatta meg a magyar és az NSZK-himnuszt, fogadta a díszegység köszöntését.+++
1990. június 21., csütörtök 18:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Kimentünk az utcvára minden cél nélkül, boldogan. A Felszabadulás téren az emberek egymást ölelgették, s kisvártatva kibontott magyar és román zászlók alatt ünneplő tömeg érkezett a Keleti pályaudvar felől. A napok óta a diktátor bukását követelő éhség- és ülősztrájkot folytatók jöttek. A járókelők közéjük álltak. Mámor, boldogság, megkönnyebbülés az arcokon. Mindenki sírással küszködött, többen sírtak is. A következő órákban és napokban megmozdult az egész magyar társadalom, korábban elképzelhetetlen nemzeti egységben aktivizálódtak az energiák, mindenki, mindennel, mindenféleképpen segíteni akart."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|