|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Szállításkapacitás felajánlása
"Húsz orvos és orvosi felszerelések,
élelmiszerek Romániába történő kiszállítását ajánlja fel a Tér- és
Forma Rt. és az Auto-Coop Kisszövetkezet. Éjjjel-nappal várjuk
jelentkezésüket a következő címen: Budapest XIV., Fogarassy út 127.
sz. Telefon: 1-633-943 - Bauer Árpád ügyvezető igazgató."
SZER román nyelvű adása:
Románia és a hadsereg
"A katonaság mindig is az egyensúly egyik forrása volt, kész a
demokrácia restaurációjára. Ha a politikai helyzet szélsőséges, vagy
anarchista rendszer irányába fejlődik, a hadsereg mindig
közbeavatkozik, egy ideig fontos szerepet játszik, majd visszavonul,
és helyet ad a népi intézményeknek. Romániában a hadseregnek
gyökerei vannak a népben, a hadsereg nincs elszigetelve a néptől,
úgy mint ahogy a Securitate emberei vannak, akik saját népünk érdekei
ellen harcolnak, és ebben vezető szerepet játszanak."
|
|
|
|
|
|
|
Közvéleménykutatás MSZMP-tagok körében
|
1989. szeptember 2. szombat - Az MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága elhatározta, hogy időszerű politikai, társadalmi kérdésekről rendszeresen véleményt kér MSZMP-tagoktól. A négytagu közvéleménykutatói csoportot márciusban bízták meg ezzel a feladattal. A csoport kéthavonta 200-250 kérdőívet juttat el Csongrád megye MSZMP-tagságát reprezentáló emberekhez. A megkérdezettek mintegy fele vállalta, hogy folyamatosan részt vesz ebben a munkában, rendszeresen kitölti és visszajuttatja a kérdőíveket. A többi kérdőív alkalmanként más és más párttagok véleményét tartalmazza.
Ezzel a módszerrel a Csongrád megyei MSZMP-bizottság szeretné elérni, hogy a megyei, valamint a városi és nagyközségi pártbizottságok vezetői megismerhessék a párttagok véleményét jelenünk legfontosabb politikai döntéseiről, problémáiról. Az első kérdőív kiküldése után még megoszlott a megkérdezettek véleménye arról, hogy van-e értelme ennek a munkának, mondván: korábban is elmondták észrevételeiket, mégsem történt semmi. Kérték azt is, hogy kapjanak visszaigazolást a kérdőívek összesítéséről, értékeléséről. Kérésük meghallgatásra talált, így a második kérdőív kitöltésekor már alaposabb, pontosabb válaszokat kapott a munkacsoport. A kérdések között véleményt kértek például Nagy Imre szerepének átértékeléséről, a magyarországi reformfolyamatról, az MSZMP vezetésének a reformfolyamatokkal kapcsolatos magatartásáról, az MSZMP-n belüli áramlatok, platformcsoportok szerveződéséről. A vezető politikusok népszerűségi listáján a kérdőív alapján az első helyen Németh Miklós áll. Őt Nyers Rezső és Vastagh Pál követi. (MTI)
1989. szeptember 1., péntek 22:22
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Kimentünk az utcvára minden cél nélkül, boldogan. A Felszabadulás téren az emberek egymást ölelgették, s kisvártatva kibontott magyar és román zászlók alatt ünneplő tömeg érkezett a Keleti pályaudvar felől. A napok óta a diktátor bukását követelő éhség- és ülősztrájkot folytatók jöttek. A járókelők közéjük álltak. Mámor, boldogság, megkönnyebbülés az arcokon. Mindenki sírással küszködött, többen sírtak is. A következő órákban és napokban megmozdult az egész magyar társadalom, korábban elképzelhetetlen nemzeti egységben aktivizálódtak az energiák, mindenki, mindennel, mindenféleképpen segíteni akart."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|