|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Szállításkapacitás felajánlása
"Húsz orvos és orvosi felszerelések,
élelmiszerek Romániába történő kiszállítását ajánlja fel a Tér- és
Forma Rt. és az Auto-Coop Kisszövetkezet. Éjjjel-nappal várjuk
jelentkezésüket a következő címen: Budapest XIV., Fogarassy út 127.
sz. Telefon: 1-633-943 - Bauer Árpád ügyvezető igazgató."
SZER román nyelvű adása:
Románia és a hadsereg
"A katonaság mindig is az egyensúly egyik forrása volt, kész a
demokrácia restaurációjára. Ha a politikai helyzet szélsőséges, vagy
anarchista rendszer irányába fejlődik, a hadsereg mindig
közbeavatkozik, egy ideig fontos szerepet játszik, majd visszavonul,
és helyet ad a népi intézményeknek. Romániában a hadseregnek
gyökerei vannak a népben, a hadsereg nincs elszigetelve a néptől,
úgy mint ahogy a Securitate emberei vannak, akik saját népünk érdekei
ellen harcolnak, és ebben vezető szerepet játszanak."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Néppárt Nagyválasztmányának állásfoglalása (OS)
|
1989. augusztus 30., szerda - A Magyar Néppárt aggodalommal állapítja meg, hogy az országban végbemenő progresszív reformfolyamatok mellett és annak leple alatt kifejezetten káros jelenségek is felszínre bukkantak. Ezek a nemzeti vagyont és elsősorban az állami vagyont érintik. Az állami vagyon különféle jogcímeken és célokra történő elidegenítése nem eléggé átgondolt, megfontolt és ellenőrizhető akciók keretében valósul meg. Ezért szükségesnek látszik, hogy - a hivatali jellegű kontroll mellett - különböző közösségi érdekcsoportokat is bekapcsoljunk az átalakulási folyamatokba. Ennek megfelelően kezdeményezni kell, hogy az Országgyűlés a legközelebbi ülésén mondja ki azt, hogy: a. Az állami vállalatok belterületi földrészletei azonnal a helyi közösségek tulajdonába kerüljenek át, mégpedig oly módon, hogy - amíg a szabadon választott helyi önkormányzatok létre nem jönnek, addig - tulajdonosnak az e célra szervezett, illetékes helyi közalapítványokat kell tekinteni. Ez alól az általános szabály alól kivételt csak a törvény tehet - a vállalat jellegére tekintettel (pl. MÁV). b. Az állami vállalatok vagyonának egy része, de legalább 10 százaléka a dolgozók javát szolgáló helyi foglalkoztatási és szociális alapítvány tulajdonába kerüljön. A gazdasági társasággá már átalakult állami vállalatok esetében ezt a megfelelő érdekeltségi hányad átadásával kell végrehajtani (pl. részvény, üzletrész stb.). c. A Magyar Néppárt egyetért az Ellenzéki Kerekasztal szövetkezeti- és földtulajdon-bizottságának az alábbi állásfoglalásaival, és javasolja annak kezdeményezését, hogy azokat az Országgyűlés a legközelebbi ülésén határozatilag mondja ki: - a mezőgazdasági termelőszövetkezetek használatában lévő földek megváltását meg kell szüntetni; - azonnal meg kell tiltani a mező- és erdőgazdasági ingatlanok (tehát nem építési telkek) bevitelét apportként gazdasági társaságba, helyette a föld meghatározott időtartamra szóló használati jogát lehet csak bevinni; - a szövetkezeti és az állami tulajdonú földek eladását addig fel kell függeszteni, amíg újból nem kerül törvényi szabályozásra az, hogy kiket illet meg ezeknek a földeknek a tulajdonjoga. d. A Magyar Néppárt követeli, hogy a földtörvény módosítása alapján - 1989. július után - a földek eladásából befolyt összegeket az elvi jelentőségű jogszabályok kiadásáig fagyasszák be. (OS)
1989. augusztus 30., szerda 17:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Kimentünk az utcvára minden cél nélkül, boldogan. A Felszabadulás téren az emberek egymást ölelgették, s kisvártatva kibontott magyar és román zászlók alatt ünneplő tömeg érkezett a Keleti pályaudvar felől. A napok óta a diktátor bukását követelő éhség- és ülősztrájkot folytatók jöttek. A járókelők közéjük álltak. Mámor, boldogság, megkönnyebbülés az arcokon. Mindenki sírással küszködött, többen sírtak is. A következő órákban és napokban megmozdult az egész magyar társadalom, korábban elképzelhetetlen nemzeti egységben aktivizálódtak az energiák, mindenki, mindennel, mindenféleképpen segíteni akart."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|