|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Szállításkapacitás felajánlása
"Húsz orvos és orvosi felszerelések,
élelmiszerek Romániába történő kiszállítását ajánlja fel a Tér- és
Forma Rt. és az Auto-Coop Kisszövetkezet. Éjjjel-nappal várjuk
jelentkezésüket a következő címen: Budapest XIV., Fogarassy út 127.
sz. Telefon: 1-633-943 - Bauer Árpád ügyvezető igazgató."
SZER román nyelvű adása:
Románia és a hadsereg
"A katonaság mindig is az egyensúly egyik forrása volt, kész a
demokrácia restaurációjára. Ha a politikai helyzet szélsőséges, vagy
anarchista rendszer irányába fejlődik, a hadsereg mindig
közbeavatkozik, egy ideig fontos szerepet játszik, majd visszavonul,
és helyet ad a népi intézményeknek. Romániában a hadseregnek
gyökerei vannak a népben, a hadsereg nincs elszigetelve a néptől,
úgy mint ahogy a Securitate emberei vannak, akik saját népünk érdekei
ellen harcolnak, és ebben vezető szerepet játszanak."
|
|
|
|
|
|
|
Nyílt levél Kulcsár Kálmán igazságügyminiszternek (OS)
|
1989. július 3., hétfő - Tisztelt Miniszter Úr Az Egyházfórum Közéleti Bizottsága és az Újszegedi Hazafias Népkör Szegeden fórumot rendezett a lelkiismereti- és vallásszabadságról szóló törvény előkészületei kapcsán a vallásszabadságról. Ezen a jelenlévők az alábbi követelésüknek adtak hangot, melyekről Önt levelünkben tájékoztatjuk. Kérjük az Egyházpolitikai Titkárság haladéktalan megszűntetését, mert annak egy minisztertanácsi hátározattal való létrehozása sérti a jogrendet, és semmibe veszi a törvényhozás jogkörét azáltal, hogy kész tányek elé állítja az Országgyűlést. Csatlakozunk az SZDSZ, MDF és a Márton Áron Társaság azon álláspontjához, hogy a megalkotandó vallásszabadságról szóló törvény következetesen valósítsa meg az állam és az egyház különválasztását, biztosítsa az egyházak, vallási közösségek belső autonómiáját, beleértve a minden egyházra kiterjedő főkegyúri jogról való lemondást. Aggályos továbbá az Országos Vallásügyi Tanács állami kezdeményezésű felálliíása is. Távlatilag elképzelhető ugyan, hogy a társadalomban - az egyházak hagyományos, kulturális súlya folytán - felmerül az igény az állam szerveivel való rendszeresített konzultációra, de ezt csak akkor és úgy tudjuk elképzelni, ha az egyházak a szabad társadalomban már megtalálták helyüket, a jogrend garanciái, elvei, szellemisége meghonosodott. Addig azonban mindenféle állami szerv, szervezet - a közhasznú tevékenységen túl - akadálya az egyház identitása visszanyerésének és annak, hogy valóságos szabadságát élvezhesse. Az egyházak népének többsége ezt akkor is kívánatosnak tartja, ha ez ellenkezne egyes - állami bizalom alapján kinevezett - vezetőinek érdekeivel. Kérjük továbbá, hogy a lelkiismereti - és vallásszabadságról szóló törvény megalkotásával várják meg az új alkotmányt egyrészt, mert a vallásos emberek és az egyházak - egyáltalán nem saját hibájukból, hanem történelmi kényszerhelyzetükből fakadóan - még nem készülhettek fel a törvénytervezet vitájára, másrészt a jelenlegi összetételű parlamentet nem találjuk alkalmasnak e sarkalatos törvény megalkotására. Szeged, 1989. június 30. Szívélyes üdvözlettel a fórum résztvevőinek nevében: Egyházfórum Közéleti Bizottság Szeged (OS)
1989. július 3., hétfő 16:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Kimentünk az utcvára minden cél nélkül, boldogan. A Felszabadulás téren az emberek egymást ölelgették, s kisvártatva kibontott magyar és román zászlók alatt ünneplő tömeg érkezett a Keleti pályaudvar felől. A napok óta a diktátor bukását követelő éhség- és ülősztrájkot folytatók jöttek. A járókelők közéjük álltak. Mámor, boldogság, megkönnyebbülés az arcokon. Mindenki sírással küszködött, többen sírtak is. A következő órákban és napokban megmozdult az egész magyar társadalom, korábban elképzelhetetlen nemzeti egységben aktivizálódtak az energiák, mindenki, mindennel, mindenféleképpen segíteni akart."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|