|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Szállításkapacitás felajánlása
"Húsz orvos és orvosi felszerelések,
élelmiszerek Romániába történő kiszállítását ajánlja fel a Tér- és
Forma Rt. és az Auto-Coop Kisszövetkezet. Éjjjel-nappal várjuk
jelentkezésüket a következő címen: Budapest XIV., Fogarassy út 127.
sz. Telefon: 1-633-943 - Bauer Árpád ügyvezető igazgató."
SZER román nyelvű adása:
Románia és a hadsereg
"A katonaság mindig is az egyensúly egyik forrása volt, kész a
demokrácia restaurációjára. Ha a politikai helyzet szélsőséges, vagy
anarchista rendszer irányába fejlődik, a hadsereg mindig
közbeavatkozik, egy ideig fontos szerepet játszik, majd visszavonul,
és helyet ad a népi intézményeknek. Romániában a hadseregnek
gyökerei vannak a népben, a hadsereg nincs elszigetelve a néptől,
úgy mint ahogy a Securitate emberei vannak, akik saját népünk érdekei
ellen harcolnak, és ebben vezető szerepet játszanak."
|
|
|
|
|
|
|
Bős-Nagymaros - csehszlovák sajtóvisszhang (2. rész)
|
Az újság idézte Szántótól azt is, hogy ő már korábban figyelmeztetett arra, a vízlépcső körül politikai és nem szakmai vita folyik. A lap külön kiemelte, hogy ,,Nagymaros lakosai a sajtónak nyilatkozva az építkezés befejezése mellett foglalnak állást és csodálkozásukat fejezik ki a hivatalos helyek ellentmondásos nyilatkozatai felett,,. A Rudé Právo végül a Népszava írását tartotta érdemesnek ismertetni, kiemelve, hogy a lap utalt azokra a nehézségekre, amelyek a leállítás miatt adódhatnak az érdekelt szomszédos országokkal. A többi prágai lap szintén vezető helyen közölte a szlovák és a csehszlovák kormány állásfoglalásait és kisebb-nagyobb terjedelemben lényegében a Rudé Právohoz hasonlóan számolt be a magyarországi visszhangról. A csehszlovák szakszervezetek lapja, a Práce megszólaltatta a vízlépcsőrendszer csehszlovák kormánybiztosát, Vladimir Lokvencet is. Ő nyilatkozatában egyebek között azt hangsúlyozta, hogy bár a budapesti kormánynak teljes mértékben joga van dönteni a saját területén lévő dolgokról, a nagymarosi munkálatok felfüggesztése olyan egyoldalú lépés, amely végső következményében kétségessé teszi a közös vállalatok létrehozását is. Lokvenc a csehszlovák sajtóban már megjelent más megnyilatkozásokhoz hasonlóan az 1969-es bécsi konvenció 57. cikkelyére hivatkozott, amely szerint kölcsönös egyetértés nélkül az egyik fél ideiglenesen sem függesztheti fel a szerződés teljesítését. Szerinte Magyarország abban az esetleges szándékában, hogy elálljon a szerződéstől, felmondja, vagy megszüntesse azt, nem támaszkodhat más nemzetközi jogi dokumentumra. Lokvenc azt is hangsúlyozta, hogy a vízlépcsőrendszer fele-fele arányban közös vagyon, ezért arról közösen kell dönteni. A kormánybiztos végül kijelentette, hogy a leállítás esetén Csehszlovákia természetesen követelné minden kárának a megtérítését a két ország által kötött szerződés 26. cikkelyének 2. C pontja alapján. +++
1989. május 16., kedd 11:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Kimentünk az utcvára minden cél nélkül, boldogan. A Felszabadulás téren az emberek egymást ölelgették, s kisvártatva kibontott magyar és román zászlók alatt ünneplő tömeg érkezett a Keleti pályaudvar felől. A napok óta a diktátor bukását követelő éhség- és ülősztrájkot folytatók jöttek. A járókelők közéjük álltak. Mámor, boldogság, megkönnyebbülés az arcokon. Mindenki sírással küszködött, többen sírtak is. A következő órákban és napokban megmozdult az egész magyar társadalom, korábban elképzelhetetlen nemzeti egységben aktivizálódtak az energiák, mindenki, mindennel, mindenféleképpen segíteni akart."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|