|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Szállításkapacitás felajánlása
"Húsz orvos és orvosi felszerelések,
élelmiszerek Romániába történő kiszállítását ajánlja fel a Tér- és
Forma Rt. és az Auto-Coop Kisszövetkezet. Éjjjel-nappal várjuk
jelentkezésüket a következő címen: Budapest XIV., Fogarassy út 127.
sz. Telefon: 1-633-943 - Bauer Árpád ügyvezető igazgató."
SZER román nyelvű adása:
Románia és a hadsereg
"A katonaság mindig is az egyensúly egyik forrása volt, kész a
demokrácia restaurációjára. Ha a politikai helyzet szélsőséges, vagy
anarchista rendszer irányába fejlődik, a hadsereg mindig
közbeavatkozik, egy ideig fontos szerepet játszik, majd visszavonul,
és helyet ad a népi intézményeknek. Romániában a hadseregnek
gyökerei vannak a népben, a hadsereg nincs elszigetelve a néptől,
úgy mint ahogy a Securitate emberei vannak, akik saját népünk érdekei
ellen harcolnak, és ebben vezető szerepet játszanak."
|
|
|
|
|
|
|
A szóvivő az MSZMP Központi Bizottságának üléséről (1. rész)
|
1989. április 12., szerda - A Központi Bizottság ülését követően Major László, a párt szóvivője az MTI munkatársának elmondta: a testület lényegében saját munkamódszerével, stílusával foglalkozott ezen a tanácskozáson. Rendkívül önkritikus volt a munkabizottság beszámolója, amelyet Grósz Károly terjesztett elő. Ebből kitűnt, hogy a pártértekezlet után euforikus periódus következett be, azonban mintha az új pártvezetés, s maga az MSZMP is elvesztegette volna az időt. Az első hónapokban dinamizálni lehetett volna a párttagság tömegeit, s méginkább megerősíteni a politikai munkát. Ez vissza nem térő alkalom volt. Azóta Magyarországon felpörögtek a politikai események, s a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a kommunisták egy része értetlenül fogadta a gyors mozgást, zavarodottság mutatkozott soraikban és ez párton belüli tényezőkkel is magyarázható. Ilyen eseménysorozathoz nem szokott a pártközvélemény, sokkolóan hatott rá mindaz, ami végbement az országban. Az alternatív szervezetek megjelenése éppen úgy, mint a nem egyszer ellenséges támadás, amely a pártot, a kommunistákat is személyükben éri. A Központi Bizottság arra törekszik, hogy az MSZMP minél előbb magára találjon, kijusson abból a politikai, ideológiai és szervezeti gondokkal küszködő periódusból, amelyben ma van. Miként a beszámoló megállapította: a megújulás jelei már tapasztalhatók. Lesz újfajta egység, s a párt annak szellemében készül majd fel a választásokra.
A pártvezetés személyi összetételének változásáról szólva a szóvivő leszögezte: nem egyes csoportok követeléseinek akart eleget tenni a Központi Bizottság, amikor változtatásokat határozott el, s önkritikusan szólt saját munkájáról, kritikusan az előző Politikai Bizottság tevékenységéről. Nem bizonyos csoportok kritikai éhségét kívánta csillapítani, hanem az volt a célja, hogy ütőképesebbé tegye a pártvezetést, s ezzel offenzívába lendítse a párttagságot, amennyiben a kommunisták döntő része egyetért ezekkel a változtatásokkal. A hangsúly tehát az offenzívabb politikán van, amely ebből majd következik, s amely nyomán várhatóan eredményesebb munkát végez a testület. (folyt. köv.)
1989. április 12., szerda 20:55
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Kimentünk az utcvára minden cél nélkül, boldogan. A Felszabadulás téren az emberek egymást ölelgették, s kisvártatva kibontott magyar és román zászlók alatt ünneplő tömeg érkezett a Keleti pályaudvar felől. A napok óta a diktátor bukását követelő éhség- és ülősztrájkot folytatók jöttek. A járókelők közéjük álltak. Mámor, boldogság, megkönnyebbülés az arcokon. Mindenki sírással küszködött, többen sírtak is. A következő órákban és napokban megmozdult az egész magyar társadalom, korábban elképzelhetetlen nemzeti egységben aktivizálódtak az energiák, mindenki, mindennel, mindenféleképpen segíteni akart."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|