|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Szállításkapacitás felajánlása
"Húsz orvos és orvosi felszerelések,
élelmiszerek Romániába történő kiszállítását ajánlja fel a Tér- és
Forma Rt. és az Auto-Coop Kisszövetkezet. Éjjjel-nappal várjuk
jelentkezésüket a következő címen: Budapest XIV., Fogarassy út 127.
sz. Telefon: 1-633-943 - Bauer Árpád ügyvezető igazgató."
SZER román nyelvű adása:
Románia és a hadsereg
"A katonaság mindig is az egyensúly egyik forrása volt, kész a
demokrácia restaurációjára. Ha a politikai helyzet szélsőséges, vagy
anarchista rendszer irányába fejlődik, a hadsereg mindig
közbeavatkozik, egy ideig fontos szerepet játszik, majd visszavonul,
és helyet ad a népi intézményeknek. Romániában a hadseregnek
gyökerei vannak a népben, a hadsereg nincs elszigetelve a néptől,
úgy mint ahogy a Securitate emberei vannak, akik saját népünk érdekei
ellen harcolnak, és ebben vezető szerepet játszanak."
|
|
|
|
|
|
|
Vita vagy vagdalkozás?
|
A viták hónapjait éljük, ami önmagában is örvendetes, hiszen a viták felszínre hozzák a különböző nézeteket, és okkal remélhetjük, hogy a nézetek megismeréséből és ütköztetéséből végülis sikerül valamilyen megegyezésre jutni. Miután elszoktunk a nyilvános polémiától, az éles megfogalmazás meghökkentést vált ki. Így is lehet, így is szabad? Nemegyszer sértegetéssel, személyeskedéssel? Miért ne. Csak éppen azon érdemes elgondolkodni, hogy az ilyen csatározásoknak mi a haszna. A közéletben megjelenő valamennyi új szerveződés, érdekképviseleti vagy politikai szervezet, mozgalom célként fogalmazza meg, hogy a gazdasági-társadalmi kibontakozást szolgálja. Egyik sem kiván anarchiát, netán gazdasági-társadalmi katasztrófát. Józan ésszel aligha tételezhetjük fel, hogy bárkinek is érdeke lenne a "minél rosszabb, annál jobb" állapotba süllyedés. Az is nyilvánvaló, hogy a széthúzás, a különböző törekvések kategórikus elvetése semmire sem kínál megoldást. Ismerjük meg egymást, és keressük a kapcsolódási pontokat. Nem könnyü feladat. Részben a kölcsönös bizalmatlanság miatt. A bizalmatlanság forrása, hogy néhány alternatív szervezet, egyelőre kimunkált program nélkül, rendre az MSZMP szerepét kérdőjelezi meg, és nem egészen világos, hogy mit értenek a hatalom megosztásán, milyen felelősséget vállalnak példának okáért a gazdaság átalakításából. Megnyilvánulásaik központi kérdése: a többpártrendszer, jogállamiság, a Parlament szerepe, másszóval a politikai intézményrendszer gyökeres átalakítása. S persze a múlt bírálta. Miközben a párt ugyancsak meghirdette az intézményrendszer reformját, ennek jogi szavatolását immár több új törvény megalkotása és továbbiak előkészítése jelzi, formálódik az új Alkotmány, az Országgyűlés téli ülésszakán az igazságügyminiszter a párttörvény-tervezetének augusztusig történő kidolgozását ígérte. (Az MSZMP és az MDF képviselői között január 20-án rendezett kerekasztal beszélgetésen éppen az MDF részéről hangzott el, hogy az átalakítás már-már kapkodó, másszóval korántsem vádolható most a "hatalom" lassúsággal.) (folyt.)
1989. január 26., csütörtök 14:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Kimentünk az utcvára minden cél nélkül, boldogan. A Felszabadulás téren az emberek egymást ölelgették, s kisvártatva kibontott magyar és román zászlók alatt ünneplő tömeg érkezett a Keleti pályaudvar felől. A napok óta a diktátor bukását követelő éhség- és ülősztrájkot folytatók jöttek. A járókelők közéjük álltak. Mámor, boldogság, megkönnyebbülés az arcokon. Mindenki sírással küszködött, többen sírtak is. A következő órákban és napokban megmozdult az egész magyar társadalom, korábban elképzelhetetlen nemzeti egységben aktivizálódtak az energiák, mindenki, mindennel, mindenféleképpen segíteni akart."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|