|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Szállításkapacitás felajánlása
"Húsz orvos és orvosi felszerelések,
élelmiszerek Romániába történő kiszállítását ajánlja fel a Tér- és
Forma Rt. és az Auto-Coop Kisszövetkezet. Éjjjel-nappal várjuk
jelentkezésüket a következő címen: Budapest XIV., Fogarassy út 127.
sz. Telefon: 1-633-943 - Bauer Árpád ügyvezető igazgató."
SZER román nyelvű adása:
Románia és a hadsereg
"A katonaság mindig is az egyensúly egyik forrása volt, kész a
demokrácia restaurációjára. Ha a politikai helyzet szélsőséges, vagy
anarchista rendszer irányába fejlődik, a hadsereg mindig
közbeavatkozik, egy ideig fontos szerepet játszik, majd visszavonul,
és helyet ad a népi intézményeknek. Romániában a hadseregnek
gyökerei vannak a népben, a hadsereg nincs elszigetelve a néptől,
úgy mint ahogy a Securitate emberei vannak, akik saját népünk érdekei
ellen harcolnak, és ebben vezető szerepet játszanak."
|
|
|
|
|
|
|
Kerekasztal 2.
|
Ezért tartjuk fontosnak a népszavazás intézményesülését, a helyi önkormányzatok és a közigazgatás reformját, illetve az érdekképviseleti szervek hatékony érdekérvényesítésének jogi garanciáit is. A gazdasági-társadalmi válság leküzdéséhez olyan tulajdonreformot tartunk szükségesnek, amelynek eredményeként az állami és az eddigi, államosított szövetkezeti tulajdonviszonyok végre valóságos termelői, közösségi viszonyokká válnak. Ezáltal lesznek ugyanis érdekeltek a dolgozók a vállalatuk tőkehatékony működésében, vezetőik nem kontraszelekciós kiválasztódásában. Lényeges kérdésnek tartjuk azt is, hogy a művelődés, a kultúra, az egészségügy dinamikusan fejlődjön. A tárgyalás során a harmadik oldal többi szervezeteivel és mozgalmaival épp úgy konszenzusra törekszünk, mint a másik két oldallal. Ugyanakkor fenntartjuk azt a jogunkat, hogy szükség esetén különvéleményünket írásban rögzítsük és nyilvánosságra is hozzuk. Varga Csaba: alc. Nincs szükség párttörvényre - A megnyitó ülés - bár történelmi jelentőségü - még csak a lehetőségét villantotta fel annak, hogy Magyarország több évszázados álmai most az ezredvégen és a következő század elején valóra válhatnak. Mi azt várjuk, hogy a politikai átmenet és a gazdasági stratégia kérdéseiről, mint a legfontosabb témakörökről megállapodjunk. A politikai átmenettel kapcsolatban fontosnak tartjuk, hogy az alkotmány, a választás jogi vonatkozásaiban elkezdődnek a tárgyalások. Az Ellenzéki Kerekasztal azt javasolja, hogy először parlamenti választások legyenek, és majd az új parlament által elfogadott önkormányzati törvény után kerüljön sor a helyhatósági választásokra. Fontosnak tekintjük a pártok működése jogi és gazdasági feltételeinek megteremtését. Úgy gondoljuk, hogy nincs szükség külön párttörvényre, a pártok bejegyzéséhez elég az egyesületi törvény módosítása. - Az Ellenzéki Kerekasztal javasolta, hogy jöjjön létre olyan munkabizottság, amely az erőszakos visszarendeződés elleni garanciákkal foglalkozik. A politikai esélyegyenlőség érdekében megkerülhetetlen, hogy akár a holnapi naptól kezdődően a nemzeti tömegkommunikációs fórumokon a különböző politikai erők, így az Ellenzéki Kerekasztal is egyenlő esélyt kapjon az önállóbb szereplésre. A mostani tárgyalástól azt várjuk, hogy az alapvető politikai témakörökben megegyezzünk, s e megegyezés alapján alakuljanak meg az ezeket tárgyaló munkabizottságok. (folyt.)
1989. június 19., hétfő 15:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Kimentünk az utcvára minden cél nélkül, boldogan. A Felszabadulás téren az emberek egymást ölelgették, s kisvártatva kibontott magyar és román zászlók alatt ünneplő tömeg érkezett a Keleti pályaudvar felől. A napok óta a diktátor bukását követelő éhség- és ülősztrájkot folytatók jöttek. A járókelők közéjük álltak. Mámor, boldogság, megkönnyebbülés az arcokon. Mindenki sírással küszködött, többen sírtak is. A következő órákban és napokban megmozdult az egész magyar társadalom, korábban elképzelhetetlen nemzeti egységben aktivizálódtak az energiák, mindenki, mindennel, mindenféleképpen segíteni akart."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|