Rendszerváltás és az MTI

	Keletnémetek Magyarországon
--------------------------- München, 1989. szeptember 6. (SZER, Magyar híradó) - A másfél ezer évvel ezelőtti és több évszázadig tartó népvándorlás alakította ki Európát. Hogy korszakunk népvándorlása mennyire alakítja át, az még nem világos. Egymillióra becsüli az ENSZ menekültügyi bizottsága csak azoknak a számát, akik a Varsói Szerződés tagállamaiból távoznak ebben az esztendőben, és aztán ehhez még hozzájön a harmadik világból áradók száma. De maradjunk csak a kelet-európai kivándorlások és áttelepülések témájánál, amelyben Magyarországnak egyedülálló szerep jutott. Miközben a Demokrata Fórum képviselője egy bécsi sajtótájékoztatón a Magyarországon várakozó keletnémet menekültek azonnali útnak indítását követelte Nyugat felé, és miközben már a várakozók éhségsztrájkot helyeztek kilátásba, egy keletnémet diplomata meglátogatta a zugligeti menekülttábort, a hazatérőknek büntetlenséget ígérő röplapokkal a kezében, de ezt ellenséges tömeg fogadta. A menekültek ugyancsak kevés érdeklődést mutattak az utca túloldalán felállított ideiglenes iroda iránt, ahol hazatérési szándékukról tárgyalhatnának, ha ez a szándék fennállna. Közben múlik az idő. Van, aki igyekszik megnyugtatni a kedélyeket, a kényszerű várakozásnak kitett menekülni vágyókat. De meddig kell ezt még? Lengyel Szaniszló kommentálja a témát: Függetlenül attól, hogy mikor engedik ki Magyarországról a keletnémeteket, máris túl sok időt töltöttek ott. És minél tovább folyik körülöttük a hercehurca, annál nehezebb lesz kiköszörülni a kormány erkölcsi tekintélyén esett csorbát. (folyt.) 1989. szeptember 6., szerda
Vissza »

	- Keletnémetek Magyarországon - 1. folyt.
A kezdet - a nyugatnémet nagykövetségre menekült csoport gyors elszállítása - biztató volt. Talán túlságosan is biztató. A Honecker- paradicsomba visszatérni nem kívánókban és jövendő nyugati honfitársaikban hiú reményeket ébresztett, hogy a következő - jóval népesebb csoport - kiutazása puszta formalitás. Itt, Bajorországban már be is rendezték számukra az átmeneti fogadótáborokat. Tápot adott a reményeknek Németh Miklós és Horn Gyula váratlan bonni látogatása is, továbbá az a Horn-kijelentés, hogy emberbaráti megfontolásokból kiindulva a menekülőket hamarosan útjukra bocsátják. Ezután következett a magyar külügyminiszter kelet-berlini útja, amely - ha csak a tévériportban látott arckifejezésekből ítéljük meg - nem lehetett valami sikeres. A kedélyeket Horváth István belügyminiszter nyilatkozata hűtötte le végleg, mely nyilatkozat szerint hosszú hetekbe is beletelhet, míg megoldást találnak a német menekültproblémára. Bár Bonnban nem utasították el azt a magyar állásfoglalást, miszerint a menekültekről a két német államnak kellene megegyezésre jutnia, az itteni közvélemény - indokoltan, vagy indokolatlanul - a magyar reformpolitika vizsgájának is tekinti a probléma megoldását. Máris vannak olyan találgatások, hogy a huzavona a magyar pártvezetésen belüli ellentétekre és az úgynevezett szövetségesek nyomására vezethető vissza. Márpedig ha a nagypolitika szempontjából egy ilyen egyszerű kérdésben sincs egység, és ennyire figyelembe kell venni a varsói szerződésbeli partnerek véleményét, akkor mekkora az esély az igazi többpártrendszer elfogadtatására? (folyt.) 1989. szeptember 6., szerda
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	- Keletnémetek Magyarországon - 2. folyt.
Az érthető, hogy a súlyos gazdasági válsággal küzdő Magyarország nem akar az összes kelet-európai menekült ugródeszkájává válni. Csakhogy a keletnémetek különleges kategóriát alkotnak. Őket azonnal és szívesen befogadja egy másik ország, tehát senkinek sincsenek a terhére. Az sem lehetetlen, hogy megint egyszer a Külügy- és a Belügyminisztérium küzdelemének vagyunk a tanúi. Erre a kettősségre volt már példa, méghozzá a Szabad Európa Rádió magyar osztályának munkatársaival kapcsolatban. Mint ismeretes, a Külügyminisztérium utasítására a nyugati magyar diplomáciai képviseletek megadják a vízumot, hogy azután a határon a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozó és csak parancsot végrehajtó határőrök megvárakoztassanak néhányunkat, hiszen nevünk még mindig benne van ama hírhedt fekete könyvben. De ezt csak úgy zárójelben. Függetlenül attól, hogy mi húzódik meg a magyar hatóságok tétovázása mögött, ezt a tétovázást emberek sínylik meg. Emberek, akik gyakran szerény jólétet hagytak ott, és vágtak neki az ismeretlennek családostól, mert mint egyikük mondta: nem tudtak szembenézni azzal, hogy életük végéig kiskorúként bánjanak velük, és természetes jogaikat kegyként csöpögtessék nekik. Nem ideológiára, nem a tegnapelőttben élő aggastyánok haragjára, nem is a jócselekedet remélt jutalmára, hanem erre az emberi tényezőre kellene tekintettel lenniük a magyar illetékesnek, akiknek demokratikus hajlandóságát éppen az utóbbi időben kezdi értékelni a civilizált világ. +++ 1989. szeptember 6., szerda
Vissza »