|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Ellenzéki nyilatkozat
|
London, 1989. március 31. (BBC, Esti panoráma) - A londoni Magyar Október sajtószolgálat legfrissebb jelentését közvetítjük: - A néhány héttel ezelőtti kétoldalú megbeszélés-sorozatot követően a Magyar Szocialista Munkáspárt az elmúlt napokban több ellenzéki szervezetet tárgyalásokra hívott meg 1989. április 8-ra. Nyolc független ellenzéki szervezet, amely már korábban kerekasztalt alakított a Független Jogász Fórum közreműködésével, március 30-án összejövetelt tartott, és közös nyilatkozatot bocsátott ki. A nyilatkozat leszögezi, hogy a megbeszélésekre tett ajánlat elfogadásának nélkülözhetetlen feltétele, hogy azokon az ellenzéki kerekasztalhoz tartozó mind a nyolc szervezet tárgyaló félként, a független szakszervezetek képviselői pedig megfigyelőként részt vehessenek, a tárgyaló felek felváltva juthassanak szóhoz, és az együttesen kialakított, vagy ennek hiányában a külön-külön kiadott közleményeket a magyar tömegtájékoztatás nyilvánosságra hozza. Az ellenzéki kerekasztal részt vevői szükségesnek tartják a megbeszélések napirendjének előzetes megállapítását, és a következő négy kérdés megvitatását javasolják - idézzük: "Az alkotmányozás demokratikus menete feltételeinek biztosítása, tekintettel arra, hogy az alkotmányozás jelenlegi folyamatát az ellenzéki kerekasztal nem tartja demokratikusnak és célszerűnek. Az alkotmányos kibontakozást biztosító szabad és demokratikus választások feltételeinek megteremtése, tekintettel arra, hogy a nem demokratikus választások útján létrejött jelenlegi Országgyűlést az ellenzéki kerekasztal az alkotmányozásra alkalmatlannak tartja. A megbeszéléseken létrejövő megegyezések érvényesítésének módszerei és biztosítékai, tekintettel arra, hogy az ellenzéki kerekasztal csak olyan tárgyalásoknak látja értelmét, amelyek a jogalkotásba intézményesen beleépülnek. A bős-nagymarosi beruházás megvitatása, tekintettel arra, hogy az építkezés folytatása a kormányzat szavahihetőségét kérdésessé teszi" - eddig az idézet. A nyilatkozat a továbbiakban azt az igényt fogalmazza meg, hogy a jövőben a megbeszélésekkel kapcsolatos minden értesítés kellő időben, külön-külön eljusson az ellenzéki kerekasztal minden résztvevőjéhez és a tevékenységüket összehangoló Független Jogász Fórumhoz is. +++
1989. március 31., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|