|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Bős-nagymarosi vízlépcső
|
London, 1989. március 26. (BBC, Panoráma) - A londoni Magyar Október Sajtószolgálat jelentése a bős-nagymarosi vízlépcső körüli vita legújabb fejleményeiről számol be. Ezt olvassa fel munkatársunk. - Az Országgyűlés októberi ülésszakán viharos vita után ellentmondásos körülmények között szavazták meg a képviselők a kormány jelentésének elfogadását a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer építésének helyzetéről. A terv ellenzői azonban továbbfolytatták küzdelmüket. A választópolgárok akaratával ellentétes állásfoglalás miatt aláírásgyűjtéseket szerveztek több parlamenti képviselő visszahívására, s azok egy része lemondott tisztségéről. Lemondott Stadinger István, az Országgyűlés akkori elnöke is. A független környezetvédő mozgalmak 124 ezer aláírást gyűjtöttek össze az építkezés felfüggesztését és népszavazás kiírását követelő levelük alá, és Bubla Gyula a Budapest 3-as számú választókerület képviselője indítványt terjesztett a parlament elé a kérdés újratárgyalására - javaslatához további 31 országgyűlési képviselő csatlakozott. Az Országgyűlés a beruházás újabb megvitatására vonatkozó indítvánnyal március 8-i ülésén foglalkozott. Németh Miklós miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány tanulmányozni fogja és májusban vagy júniusban a parlament elé terjeszti a népszavazás lehetséges módját és feltételeit, de addig sem fog törekedni az építkezés olyan felgyorsítására, amely visszafordíthatatlanná tenné a beruházás megvalósítását. A kormányfő beszéde után Bubla Gyula ésszerű kompromisszumra törekedve, és a társadalmat megosztó újabb viták elkerülése érdekében módosította eredeti javaslatát, az Országgyűlés pedig úgy határozott, hogy csak a kormány újabb előterjesztése után tér vissza a kérdésre. A szavazás után Bubla Gyula szót kért, és elmondotta, hogy becsapottnak érzi magát, mert a szavazásra feltett kérdésben nem szerepelt a vízerőmű alapozási munkáinak a módosított javaslat szerinti elhalasztása. A bős-nagymarosi beruházás tervét ellenző képviselők kijátszása felháborodást okozott a független környezetvédő mozgalmak körében, annál is inkább, mert értesüléseik szerint az építkezés minden lassítás nélkül, megfeszített ütemben folyik tovább. Ilyen előzmények után a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság környezetvédő csoportja, a. Duna-mozgalmak és alternatív szervezetek részvételével április 3-ra tiltakozó kirándulást szervez a nagymarosi vízlépcső építéséhez. Nézzük meg együtt - mondja a felhívásuk, mely Zebegényben 9 óra 30-kor, vagy Nagymaroson 11:30-kor való találkozásra szólít fel. A tiltakozó kirándulásra külön vonaton, félárujeggyel utazhatnak azok, akik jegyüket március 31-ig megváltják a MÁV Közönségszolgálati Irodájában - Budapest, VI. kerület Népköztársaság útja 35. szám alatt. +++
1989. március 26., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|