|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Zavar a határállomásokon
|
1990, október 26., péntek - Pénteken a déli órákban zavarok keletkeztek a nyugati országrész határforgalmában: a győri hátárőrkerületnél a rajkai, a győr-vámosszabadi, valamint a komáromi átkelő belépő forgalmát állították le, mert nem tudják szavatolni a továbbjutást. A hegyeshalmi átkelő működik, forgalma azonban csekély. Az Ausztriában lévő munkaszüneti nap miatt ugyan sokan szerettek volna átrándulni Magyarországra, többségük azonban letett a szándékáról, s már a határnál visszafordult.
A komáromi határállomáson a reggeli óráktól 12 óra 15 percig szünetelt a forgalom, miután a hídra vezető utat eltorlaszolták a taxisok. A városi rendőrkapitányság intézkedésére azonban 12,30 órakor korlátozásokkal ugyan, de ismét megnyitották a hidat. Ez azt jelenti, hogy a külföldi gépkocsik elhagyhatják hazánkat Cseh-Szlovákia felé, de a magyar járművek előtt azonban továbbra is zárva van a határátkelő. A dunai hídon egyébként hosszú kocsisorok kigyóznak, csak lépésben tudnak haladni az autók.
Zavartalan az átkelés Nógrád megye határátkelő helyein. A forgalom kisebb, mint máskor, mert a magyar határőrök tájékoztatták csehszlovák kollégáikat az eltorlaszolt utakról. Ennek ellenére a Salgótarján határában lévő tó-strandtól csaknem a város központjáig két kilométeres sorokban állnak a Somoskőujfalunál belépett csehszlovák és lengyel utasok, a szabályszerűen körgyűrűbe zárt városon képtelenek átutazni.
A forgalomlassító taxis-sztrájk miatt pénteken délelőtt minimális volt a gyulai határátkelőnél a kilépés Romániába, a belépés közepes mértékü. Mivel a taxisok Gyulát is lezárták, a városból csak kerülőutakon jutnak ki a személykocsik és kamionok. (MTI)
1990. október 26., péntek 14:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|