|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Taxis tiltakozás a benzinár-emelés ellen
|
1990. október 26. péntek - A benzinár-emelés elleni
tiltakozásul a taxisok és a magánfuvarozók Budapesten és az ország
több városában megbénították a közúti közlekedést, s a reggeli
értesülések szerint akciójukat addig nem hagyják abba, amíg a
kormány ugyanolyan gyorsan nem vonja vissza a megélhetésüket
lehetetlenné tévő intézkedését, mint ahogy azt meghozta.
Budapesten már csütörtökön a késő esti órákban megkezdődött a taxis demonstráció, s pénteken reggel a munkába indulók is tapasztalhatták, hogy a fővárosi hidak többségén nem lehet átkelni, mivel azokat a taxisok eltorlaszolták. A megkülönböztetett jelzésü járműveket természetesen átengedik, de nem jutnak át a hidakon a BKV járművei, még a kötött pályán közlekedő villamosok sem. Hét óra után a taxisok már nemcsak a hidakat, hanem a főváros legforgalmasabb csomópontjait is lezárták, így az a veszély fenyeget, hogy a tömegközlekedés összeomlik. Már nem lehet átjutni a Nagykörösi út és Határ út csomópontjánál, az Őrs vezér térnél, az Orbán térnél, a Kosztolányi Dezső térnél, a Baross térnél, a reggeli órákban a BKV autóbuszai csak a város külső szakaszain közlekednek. A Metró szerelvények két percenként követik egymást, ám olyan nagy a zsufoltság, hogy nehéz lejutni a földalatti állomásokhoz.
Kora reggeli értesülések szerint a kormányfőt kórházi kivizgálása miatt helyettesítő Horváth Balázs belügyminiszter találkozik a magánfuvarozók képviselőivel.
Barna Sándor budapesti rendőr-főkapitány az MTI-nek elmondta: minden erővel azon vannak, hogy normális keretek között fönntarthassák a közlekedést. Egyelőre a rendőrség toleránsan viselkedik az utakat lezáró taxisokkal szemben, s várják, hogy milyen eredménnyel zárulnak a kormány a taxisok képviselői közötti megbeszélések. Ugyanakkor nem vetik el azt a lehetőséget, hogy erőszakkal helyreállítsák a rendet. Ha ugyanis a tárgyalások nem vezetnek eredményre, mnindenképpen megkekzdik azoknak a járműveknek az eltávolítását amelyek akadályozzák a normális forgalmat.
Az ország más nagyvárosaiban és a nyugati határátkelőhelyek közül háromban is ugyancsak megbénúlt a forgalom. Szombathelyen, Pécsett, Debrecenben, Miskolcon, Székesfehérvárott, Békéscsabán, Szegeden a taxisok lezárták a főútvonalakat, a városokba csak a ,,kertek alatt,, lehet bejutni.
Több szakszervezetik bizottság szolidaritásáról biztosította a magánfuvarozókat.(MTI)
1990. október 26., péntek 08:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|