|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP-vélemény a választásokról
|
1990. október 1., hétfő - Udvarhelyi László, a Munkáspárt
(MSZMP) belpolitikai titkára az MTI érdeklődésére hétfőn reggel a
vasárnapi választásokról kifejtette, hogy pártjuk a tavaszi
eredményekhez képest a budapesti adatok alapján javította
pozícióját. Akkor 4,17 százalékot értek el, most pedig a budapesti
listát tekintve 4,51, a kerületi listák összesítése szerint pedig
4,67 százalékot. A parlamenten kívüli ellenzék Budapesten 5,58
százalékot ért el. Az MSZMP 4,67 százalékával tehát számottevő
tényező ebben az ellenzékben.
A párt vezetői szerint Magyarországon legimitációs válság van, új helyzet alakult ki. A tízezer lakasnál kisebb településeknél sem volt tömegméretű a szavazás. A független jelöltek sikere, illetve a korábbi tanácsi vezetők újraválasztása is azt jelenti, hogy a lakosság elégedetlen a kormánykoalícióval.
Nyírő Sándor, a párt alelnöke rámutatott, hogy a jobboldal vereségeként értelmezik a választás eredményeit. Annak erős kritikájaként, hogy a nemzeti érdekek rovásásra pártpolitikai érdekek érvényesülnek. Az MSZMP azonnali árstoppot, a munkanélküliség visszaszorítását, új munkahelyek teremtését, a diszkriminatív elbocsátások megszüntetését, a romló közbiztonság megerősítését követeli, s azt, hogy a lakbéremeléseket vegyék le a napirendről. (MTI)
1990. október 1., hétfő 10:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|