|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - Kedd (6. rész)
|
A kormányzópárti véleményekkel ellentétben Pozsgay Imre, a Magyar Szocialista Párt frakcióvezetője kételyeit sorolta az alkotmányozási folyamattal és magával az alkotmánymódosítási javaslattal szemben. Mindenekelőtt azt a gondolatát osztotta meg képviselőtársaival, hogy Tölgyessy Pétertől impozáns kormánypárti beszédet hallhattak, s ez a beszéd tovább erősítette benne a gyanút: kétféle koalíció működik máris ebben a Parlamentben. Az egyik egy kvázi kormánypárti koalíció, a másik pedig az MDF és az SZDSZ között jött létre. S - mint mondotta - ez a gondolat azért fogalmazódott meg benne, mert erőltetettnek, időszerűtlennek és ezért kockázatosnak ítéli az alkotmány módosítását szorgalmazó kezdeményezést. Ugyanis éppen a kormányozhatóságot kockáztatják, ha ilyen rögtönzött kezdeményezések és az azokhoz kapcsolódó hajszolt viták közepette kell a Parlamentnek törvényeket alkotnia.
A szocialisták frakcióvezetője a továbbiakban hangoztatta: a törvényjavaslat elfogadása mellett felhozott érvek egyike sem követeli meg az alkotmány ilyen generális átalakítását. Sokkal inkább amellett szólnak ezek az érvek - mondotta -, hogy haladéktalanul és hosszú parlamenti gyötrelemre felkészülve az Országgyűlés fogjon hozzá egy új alkotmány kidolgozásához. Nehezményezte azt is, hogy az alkotmánymódosítást a képviselők egy csoportja kezdeményezte, a kormány pedig ismét kimaradt. Hol van a kormány felelőssége ebben az ügyben, éppen a kormány a sokat hangoztatott kormányozhatóságra hivatkozva nem terheli-e vissza saját felelősségét a Parlamentre? - tette fel kérdéseit, mindjárt folytatva azok sorát. Van-e olyan passzusa, cikkelye, normaszövege a hatályos alkotmánynak, amely az államszocializmusra utalva akár a legcsekélyebb mértékig a visszarendezés kockázatát hordozná magában? Rögtön hozzátette válaszként: vannak még kövületek az alkotmányban, s ezeket valóban célszerű kigyomlálni, de ezek a kövületek nem hatnak, nem érdemelnek figyelmet vagy legalábbis nem akkorát, hogy egy generális módosítás fő indokaként szerepeljenek.
A kétharmados szabályra áttérve kifejtette: éppen az alkotmányerejű törvény kategóriájának eltörlése, a minősített kétharmados többséggel meghozandó törvények körének szűkítése hordozza magában a demokrácia intézményeivel szembeni kételyt. Ezért az erre vonatkozó passzusok módosítását, kölcsönös politikai alkuban, konszenzusra törekedve, nem pedig az alkalmazott módszerrel kellett volna kidolgozni és előterjeszteni. A szocialisták nem tagadják - hangoztatta -, hogy a kétharmados többséggel meghozandó törvények körét valamelyest szűkíteni kell. (folyt. köv.)
1990. június 5., kedd 19:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|