|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Ceausescu beszéde
|
München, 1989. december 20. (SZER, Magyar híradó) - Szamosi Károly ismerteti Ceausescu 18 órakor kezdődött beszédének eddig elhangzott lényegét: - Ceausescu államfő és pártfőtitkár 18 órakor drámai hangon kezdte beszédét. Az elvtársakhoz és az ország polgáraihoz szólt azzal kapcsolatban - és ezt mindjárt leszögezte -, amit a Temesváron történtekkel kapcsolatban tud. December 16-ikán - mint mondta - huligán csoportok egy sor akciót szerveztek a hatóságok ellen, a párt és állami szervezetek ellen, majd 17-ikén még erősebben támadták ezeket a szervezeteket, különösen a katonai objektumokat. Az eddigi nyilatkozatokból ítélve - mondta Ceausescu - az volt ezeknek a terrorista huligán csoportoknak a céljuk, hogy zavart keltsenek a román társadalomban. Temesvár lakossága látta ezt a fasiszta megmozdulást - mondta Ceausescu -, ám az intézkedések ellenére ezek a huligán csoportok folytatták rombolásukat. December 17-ikén este figyelmeztető lövést adott le a karhatalom, ám mivel folytatódott az akció - itt közben meg kell jegyeznem, hogy Ceausescu sohasem pontosította, sohasem jegyezte meg pontosan, hogy tulajdonképpen mi történt Temesvárott -, az alkotmány nevében a katonaság kénytelen volt megvédeni a rendet. Az ügyészség ezek után megvizsgálj az ügyet - mondta Ceausescu államfő.
1989. december 20., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|