|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Times: a diktatúrák bűneinek megbüntetése (1.rész)
|
Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
London, 1990. április 10. kedd (MTI-tud) - ,,A demokrácia
nincs felkészülve a diktatúrák bűneinek megbüntetésére,, címmel
közölte kedden a The Times Roger Boyes budapesti keltezésű, hoszabb
elemzését.
,,A kommunizmus vége valószínűleg Magyarországon vette kezdetét múlt nyáron - kezdi írását Boyes -, amikor a balsorsú 1956-os felkelés idején kormányfői tisztséget betöltött Nagy Imre koporsóját kiásták az egyszerűen +301-es parcellaként+ megjelölt sírból, és a budapesti Hősök terén rendezett emlékünnepséggel egybekötve, öt másik rehabilitált politikussal együtt újra eltemették.
Nagy kivégzése hiba volt. De az volt a forradalomban játszott szerepe, részvétele miatt agyonlőtt vagy felakasztott 277 munkás kivégzése is, avagy Buhariné, Slanskyé, Rajké és egymillió kevésbé ismert személyé, akiket kiirtottak a sztálinizmus idején és a korai posztsztálinista években. Minden hibát hivatalosan beismertek és megbántak az utóbbi három évben. Ki fizet értük? Senki.,,
Az a helyzet, hogy nincsen olyan átfogó jogi struktúra, amelynek alapján politikai bűneikért felelősségre lehet vonni a korábbi vezetőket. Az amnesztia intézménye megvédelmezi mind a gonoszt, mind a csupán alkalmatlant az igazságszolgáltatással szemben.,,
(folyt.)
1990. április 10., kedd 19:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|