|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Sajtószemle 2.
|
London, 1990. március 27. (BBC, kora reggeli híradás) - Az angol lapok tovább foglalkoznak a magyarországi választásokkal a tegnap késő este befutott eredményekre támaszkodva. A Daily Telgraphban megjelent fényképen a győztes MDF vezetőjét láthatjuk, közelében a következő felírtattal: Antall József a nemzet új kormány felett töpreng. A Financial Times képeinek kísérő szövege: Antall József nyugtázza győzelmét, de Kis János az SZDSZ-től továbra is derülátó, amit egy mosolygos fotográfiával támaszt alá a lap. A Daily Telegraph szerkesztői cikke a közelmúltban lezajlott keletnémet és lengyel választások kontaktusában elemzi az eredményt és megállapítja, hogy úgy látszik ideológiai szempontból a kelet-európai országok tekintélyes támasztékot nyújtanak az észak-európai konzervatív kormányok és, hogy az egyensúly erre felé billen Franciaiország és Spanyolország szocialista kormányaival szemben. Az Independnet viszont rámutat, hogy a keletnémekkel szemben a magyaroknak nincs egy kedves rokona határon túl s, hogy a koaliciós kormánynak nehéz dolga amikor együttesen kell kidolgoznia és bevezetnie egy összefogott programot - bár fűzi hozzá a lap, Magyaroszágon egy széles rétegekre támaszkodó kormányra lesz szükség, hogy maximális támogatást szerezzenek a piacgazdalákodásra való korántsem fájdalommentes áttéréshez. A magyaroknak éppen olyan nagy bátorság, képzeleterő és beketűrés kell majd a szabadság élvezéséhez, mint annak kivívásához kellett.
Az angol újságok címlapjai azonban ma nem a magyar, hanem a litvániai események kerültek. Az Independent jelentése szerint a litván és szovjet hatóságok közelednek a dialógus felé. A balti köztársaság függetlenségének két héttel ezelőtti kinyilvánítása óta most először mutatakonak a feszültség enyhülésének első jelei - írja a lap, megállapítva, hogy a litván vezetők és hadserg közötti rendszeres kapcsolatfelvétel megszüntetheti a megfélemlítést szolgáló erőmutatványokat, amelyek a feszültésgeket okozták. Az Independent szerint azonban egyebek között az a kérdés is megválaszolatlan marad, hogy pontosan ki is rendelte el, hogy a katonság annyira látványosan végezze erőmutatványait. Gorbacsov közli, nem fordul erőszakos eszközökhöz, amennyiben az emberek élete nincs veszélyben. (folyt.)
1990. március 27., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|