|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ - Reuter
|
1990. március 18. vasárnap (MTI-Reuter) - Magyarország egyik
lehetséges mininiszterelnökeként mutatta be Kis Jánost, a Szabad
Demokraták Szövetségének megbízott elnökét vasárnapi háttéranyagában
a Reuter brit hírügynökség tudósítója.
,,Azt hiszem, elkerülhetetlenné válhat az, hogy kormányra kerüljünk. Úgy vélem, aki eleve elutasítja a kormányzás felelősségét, annak egyáltalán nem szabad politizálnia,, - mondta Kis a Reuter tudósítójának.
A brit hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi közvélemény-kutatási adatok szerint az SZDSZ élvezi a legnagyobb támogatást, s már megelőzi a Magyar Demokrata Fórumot.
Kis ugyan nem kíván képviselőként a parlamentbe kerülni, de elismeri azt, hogy egyike annak a három szabad demokrata politikusnak, akik miniszterelnökként szóba kerülhetnek - írja a Reuter. Ha az SZDSZ olyan koalíciót alkot - például a kisgazdákkal, a FIDESZ-szel és az MSzDP-vel -, amelyben nem szerepel az MDF, akkor Tölgyessy Péter lehet a miniszterelnök. Ha a koalícióban szerepel az MDF, akkor jöhet kormányfőként szóba Pető Iván, vagy ő - mondta Kis János a brit tudósítónak.+++
1990. március 18., vasárnap 19:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|