|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Románia - hírügynökségi
|
Bukarest, 1989. december 25. hétfő (Reuter/AFP/Tanjug/AP) - A bukaresti rádió vasárnapi bejelentése szerint a hadsereg egységei egy - a Securitate-erők által használt - több kilométer hosszú alagúthálózatra bukkantak a fővárosban. Az alagútrendszerben - melynek bejáratai a metróból és különböző bukaresti házakból nyíltak - rengeteg fegyveret, lőszert és különböző elektronikus berendezéseket találtak. Az egyik alagút a város északi részébe, egy tóhoz vezetett: ezt nyilván menekülési útnak szánták Ceausescuék számára, ha a helyzet ,,túl forróvá válik,,. Egyébként az ADN keletnémet hírügynökség szerint a megbuktatott diktátort és feleségét feltehetően az alagútrendszer egyik bunkerében tartóztatták le szombaton, s - bár a pontos hely megjelölése nélkül - a szovjet televízió szintén azt közölte, hogy Ceausescuékat egy földalatti rejtekhelyen vették őrizetbe.
A megbuktatott diktátorról és rokonairól egyébként továbbra sem tudni, hogy pontosan hol őrzik őket, bár egy Bukarestben lévő jugoszláv költő a Politika című belgrádi lap különtudósítóinak elmondta: saját szemével látta a fogságban lévő Ceausescu-famíliát. A Tanjug jugoszláv hírügynökség vidéki jelentései szerint továbbra is heves harcok folynak Szebenben és Aradon, Temesvárott viszont nyugodt a helyzet. A BTA bolgár hírszolgálati iroda vasárnap azt jelentette, hogy a Ceausescuhoz hű Securitate-egységek még szombaton a Dunán tüzet nyitottak egy szovjet és egy bolgár kereskedelmi hajóra, de szerencsére senki sem sérült meg. (A BTA egyébként úgy tudja, hogy Bulgária, a Szovjetunió, Csehszlovákia és Magyarország megtiltotta hajóinak a Duna romániai szakasza használatát.) Hétfő hajnalban a bolgár határ közelében életét vesztette egy belga újságíró: a Securitate tagjai akkor lőtték le, amikor társaival együtt Bukarest felé autózott. Miközben Románia egyes területein továbbra is harcok folynak, külföldi részről egyre újabb és újabb segítségnyújtási ajánlatok hangzanak el. Hétfőre virradóra elindult Nagy-Britanniából a brit Vöröskereszt első - gyógyszereket és gyógyászati segédeszközöket szállító - repülőgépe. Segítségnyújtási ajánlatot tett az egyiptomi vezetés, a japán Vöröskereszt, sőt, egyes jelentések szerint még a Ceausescu-rezsim szilárd támogatójának számító Kuba is gyógyszereket és élelmet indított útnak Románia felé. A Nemzeti Megmentés Frontjának Tanácsa köszönetét nyilvánította a segélyekért, s ezzel párhuzamosan Bukarestben elrendelték, hogy a vámőrség akadályozza meg bármiféle élelmiszer kivitelét az országból. +++
1989. december 25., hétfő 12:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|