|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés - harmadik munkanap (29. rész)
|
Varga Lajos (Pest m., 26. vk.) az MSZP parlamenti csoportjában ----------- kialakult többségi véleményt tolmácsolta. Mint mondta, abból a szempontból vizsgálták a költségvetés tervezetét, hogy az mennyire tükrözi a pártjuk programjában megfogalmazottakat. A jövő évi költségvetés kapcsán a legnagyobb veszélyt a növekvő inflációban látják, amelynek elszabadulását - véleményük szerint - mindenképpen meg kell akadályozni, s hatását már rövid távon is mérsékelni szükséges. Az egyik lehetséges megoldásként - a szakszervezetekkel egyetértésben - a bérek liberalizációját említette, azzal kiegészítve, hogy ki kell alakítani a béralku olyan mechanizmusát, amivel megakadályozhatják annak inflációgerjesztő hatását. Ennél is fontosabbnak tartják, hogy az áremelkedések mértékét a szociálisan rászorulók, a kisnyugdíjasok és a kisjövedelmű rétegek esetében, meghatározott jövedelemhatárokig, teljes egészében ellentételezzék. A költségvetés kritikus területeként minősítette a munkanélküliség kezelését. Csoportjuk egyetért a veszteséges vállalatok felszámolásának szükségességével, de a leépítéseket csak úgy tudják elfogadni, ha azokkal egyeidejűleg a jól jövedelmező termelés növeléséről is gondoskodik a kormány. Az MSZP parlamenti csoportja nevében javasolta a költségvetés tervezetének elfogadását, bár azt is hangoztatta, hogy azzal kapcsolatban maradtak fenntartásaik. Azért döntöttek a támogatás mellett, mert úgy vélik, hogy a jelenlegi kormány egy igen erős társadalmi kontroll mellett, utódja pedig még erősebb társadalmi nyomásnak kitéve meg tudja tenni azokat az intézkedéseket, amelyek a stabilizációhoz és a kibontakozáshoz szükségesek. (folyt.köv.)
1989. december 20., szerda 15:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|