|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - harmadik munkanap (31. rész)
|
Lép Ferenc (Tolna m. 5. vk.) a Nemzetközi Valutaalap ---------- költségvetésre vonatkozó feltételét természetesnek nevezte, mert - mint mondta - nem várható el, hogy pénzét a feneketlen tartálynak bizonyult magyar gazdaságba fektesse. Hangoztatta, hogy maga sem támogatná a jelenlegi költségvetést, ha az csupán az előző évek gazdaságpolitikájának folytatása lenne, s nem volna alkalmas a feszültségek enyhítésére. A költségvetést mint az átmenet fontos feltételét ezért támogatásáról biztosította, remélve, hogy 1990. a változások éve lesz, s a történelmi mércével is jelentős fordulat így mehet végbe a legkisebb megrázkódtatással és a keservesen kialakított nemzetközi kapcsolatok befagyasztásának elkerülésével. Leszögezte azonban, hogy a tulajdonviszonyok mindenre kiterjedő átalakítása nélkül nem lehet a gazdasági helyzet áttörő változására számítani. A költségvetést nem meggyőződésből, hanem szükségszerűségének felismerésétől indíttatva ajánlotta elfogadásra a Parlamentnek. Balogh László (Békés m., 14. vk.) hangoztatta: egyetért a ------------- tanácsi gazdálkodás reformjának azon szándékával, amely a normativitást helyezi előtérbe, s némi fenntartással ugyan, de támogatásáról biztosította azt a javaslatot, hogy a települések részesedjenek a náluk keletkezett jövedelmekből. Szóvá tette azonban, hogy eddig nem kapott kellő nyilvánosságot az a tény, hogy a személyi jövedelemadóból származó bevételek csak kétéves csúszással kerülnek a tanácsokhoz. A képviselő Békés megye és a dél-alföldi térség helyzetéről szólva megállapította, hogy a tanácsi gazdálkodás új szabályozása nem teremti meg, sőt gátolja a fejlődés várt lehetőségeit, mert a tanácsok nagy része nem lesz képes befejezni megkezdett beruházásait. A kilátásba helyezett kiegészítő támogatások után is több mint egymilliárd forint hiányzik a megyei beruházási forrásokból. A költségvetés-tervezethez két kiegészítő javaslatot is tett. A személyi jövedelemadó összegének településenkénti nagy szóródása miatt indítványozta, hogy jövőre a fejenkénti 10 ezer forint feletti adóösszeget az állami költségvetés vonja el az érintett településektől. (folyt.köv.)
1989. december 20., szerda 17:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|