|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - harmadik munkanap (21. rész)
|
A szakszervezetek bérliberalizációs követelésével azonban a bizottság most nem tud azonosulni, mert jelenleg nincs olyan garancia, amellyel meggátolhatnák a teljesítmény nélküli bérkiáramlást. A tanácsi szabályozás javasolt megoldásával kapcsolatban a bizottság is vallja, hogy jobb lenne akkor változtatni, ha az önkormányzati törvényt már elfogadták, de a szükséges lépéseket nem lehet tovább halogatni a körülményekre való hivatkozással. Mindenképp szükséges, hogy a tanácsok gazdálkodásából kiiktassák a szubjektív elemeket, megszüntessék az osztogatás korábbi gyakorlatát. Ugyanakkor a feszültséggel terhes körzetek problémájának megoldásában a tanácsokat nem lehet magukra hagyni, abban a kormánynak kell jelentős szerepet vállalnia. Beszámolt arról is, hogy a bizottság több módosító javaslatot is elutasított, éppen abból kiindulva, hogy a költségvetés nem lazítható fel. Természetesen szó lehet a források bizonyos átcsoportosításáról, de a költségvetés szétfeszítését nem támogathatják. A Pénzügyminisztérium számítása szerint 40 milliárd forintot tennének ki az elutasított módosító indítványokban szerepelő többletigények, amelyek függetlenül attól, hogy közöttük valóban vannak jogos igények, jelenleg nem teljesíthetők. Tájékoztatott arról is: a terv- és költségvetési bizottság albizottságot hozott létre a tömegszervezetek támogatásának vizsgálatára. Végezetül a bizottság nevében elfogadásra ajánlotta a parlamentnek az ország jövő évi költségvetési tervezetét azzal kiegészítve, hogy amennyiben az infláció mértéke meghaladja a jelenleg számítottat, akkor annak megfelelően emeljék a nyugdíjak és a családi pótlékok kompenzálását. (folyt. köv.)
1989. december 20., szerda 14:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|