|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Mészöly nem menekül (1. rész)
|
1989. december 20. szerda (MTI) - Ami várható volt, kedden délután bekövetkezett: a magyar labdarúgó válogatott szakmai munkáját a jövőben Bicskei Bertalan helyett a Vasas eddigi vezetőedzője, Mészöly Kálmán irányítja. A váltás nem lepte meg a közvéleményt, annál inkább az a tény, hogy az egykori válogatott hátvédnek távollétében, egy telefonbeszélgetés alapján szavazott bizalmat az MLSZ elnöksége. Dr. Laczkó Mihály, a szövetség elnöke nem titkolta: neki nem Mészöly, hanem Verebes József, az MTK-VM mestere volt az első számú jelöltje a kapitányi posztra. - Szerettem volna megegyezni Verebessel, de ő semmiképpen sem akarta június előtt vállalni a megbizatást - nyilatkozta az elnök Papp Istvánnak, az MTI munkatársának. - Ilyen feltételekkel viszont kockázatos lett volna, ha mégis mellette döntünk: a tavaszi szezon végéig bárki meggondolhatja magát. Mészöly és Garami József, a PMSC vezetőedzője viszont igent mondott. Nem tartja kényszermegoldásnak, hogy végül csak közöttük választhattak? - Nem. Mészöly egyszer már bizonyított a válogatott élén, s ő nem bukott kapitányként hagyta ott a kispadot. Garamiról pedig köztudott, hogy ért a csapatépítéshez, kitűnő szakember. Az elnökség két jelöltre szavazhatott. Nem lett volna sportszerűbb, ha Bicskei is kap még egy lehetőséget? - Mi nem tagadtuk meg Bicskeitől a szót. A tanácskozás elején elmondta véleményét, s további időt kért az elnökségtől a bizonyításra. Hogy felszólalása nem nyerte meg a testület tagjainak a tetszését, az a szavazáson egyértelműen kiderült. Hozzá kell tennem, emberileg jó volt a kapcsolatom Bicskeivel, s azt hiszem, időben megkapta a figyelmeztetést. A görögök elleni barátságos mérkőzés előtt megmondtuk neki: ha nem nyer a csapat, nincs tovább. Minden kérését teljesítettük, hazahozattuk az idegenlégiósokat is. Az eredményt ismerik... Mi a véleménye arról, hogy a félreállított szakvezető jogi úton követel elégtételt? - Nem hiszem, hogy hasonló esetben a szövetség ne változtathatná meg a szakvezetés összetételét. Ilyen alapon egy kormányfőt sem lehetne leváltani, ha valamilyen szerződéssel rendelkezik. Amennyiben meg kellene várni, amíg mindenki letölti idejét, tönkremenne az ország... (folyt.köv.)
1989. december 20., szerda 14:24
|
Vissza »
|
|
Mészöly nem menekül (2. rész)
|
Miközben idehaza ,,sorsdöntő,, kérdésekben határoz az elnökség, Mészöly Kálmán az ajatollahok földjén készíti fel a Vasast a tavaszi idényre. Szerdán délelőtt bazárnézéssel egybekötött sétával töltötte az új szövetségi kapitány az időt, ezért sokáig hiába csöngették szállodai szobáját. Az ,,egynapos,, szakvezetőt kora délután sikerült vonalvégre kapni. Beszélt azóta Dr. Laczkó Mihállyal? - Személyes találkozásaink alkalmával nem került szóba ez a kérdés, a keddi ülés előtt telefonon hívott fel az elnök, s a felkérésre igent mondtam - válaszolta Mészöly. - Úgy éreztem, ha tudok segíteni, nem utasíthatom el a kérést. Első alkalommal 1980-ban válalta el a tisztséget, hasonlóan nehéz helyzetben. Most is hisz a ,,feltámadásban,,? - Ilyen bajban még sohasem volt a magyar labdarúgás, a mai körülményeket nem is tudom összehasonlítani a tíz évvel ezelőttivel. Hogy miért válaltam mégis? Nos, szerintem szövetségi kapitánynak lenni mindig megtiszteltetés, s ameddig érzem a bizalmat, örömmel dolgozom. Mi lesz a Vasassal? - Ötödik helyezett csapatot és rendet hagyok magam után. Utódomnak nem lesznek olyan gondjai, mint amilyenekkel tavaly nekem meg kellett küzdenem. Amikor Angyalföldre szerződtem, bajban volt a szakosztály, s bár egyszer megfogadtam, hogy soha többé, mégis visszatértem. A válogatott iránt is hasonlóan érzek...+++
1989. december 20., szerda 14:29
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|