|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - harmadik munkanap (8. rész)
|
A költségvetés fejlődést szolgáló, pozitív elemei közül hármat emelt ki Békesi László. Először: első alkalommal válik meghatározóvá - ha még nem is teljes körűvé - a bevételek szerepe. Azaz ezúttal nem az alku-mechanizmusokban kialakult kiadásokhoz igazodnak az állam bevételei, hanem fordítva, a csökkenő jövedelemelvonásokból származó bevételekhez rendelik az állam kiadásait. Ennek nyomán több mint 5 százalékkal csökken a költségvetés részesedése a nemzeti össztermékből, s ennek megfelelően több jövedelem marad a vállalkozó szférában és a lakosságnál. Másodszor: a válságkezelés, a gazdaság átalakítása és a gyorsuló piacépítés együtt jár a jövedelmek differenciálódásával. E folyamat negatív pólusán egyre nagyobb tömegeket az elszegényedés veszélye fenyeget. Ezt megfékezni, sőt a helyzeten javítani a kormány elemi kötelessége. Ezért a költségvetés és államháztartási partnere, a társadalombiztosítás 50 százalékkal többet fordít 1990-ben szociálpolitikai célokra, mint ebben az esztendőben. S végül harmadszor: megkezdődik a humán szféra legelmaradottabb területein, az egészségügyben és az oktatásban a bérek felzárkóztatása, a lemaradás csökkentése. Ezután Békesi László tájékoztatta a képviselőket azokról a változtatásokról, amelyek a költségvetési koncepciót tárgyaló novemberi ülésszak anyaga és a kormány törvényjavaslata között kimutathatók. A képviselők novemberben figyelmeztették a kormányt, hogy a gazdaságban érvényesülő hatásokat vegye figyelembe, és reális árakkal számoljon a költségvetésben. A koncepció számai még nem tartalmazták az árfolyamleértékelés hatásait. A kormány időközben döntött a 10 százalékos forintleértékelésről, a költségvetés pedig tartalmazza ennek az árakra gyakorolt hatásait. A jövőre kialakuló 19-20 százalékos fogyasztói árindexből a forintleértékelés 3, a támogatások csökkentése 1.5-2, a fogyasztási adók növelése 2 százalékos fogyasztói árszint-növekedéssel jár. Mindent összevetve a teljes árindexen belül a kormány költségvetésre is hatást gyakoroló intézkedései körülbelül 7 százalékkal növelik jövőre az árakat. Erőteljes volt az igény a támogatások további csökkentésére. Nos, a novemberi koncepció még 31 milliárdos támogatáscsökkentéssel számolt, az előterjesztett költségvetés már közel 10 milliárd forinttal nagyobb, 40.6 milliárd forintos támogatáscsökkentést tűz ki célul, ami a laakáskoncepció most elfogadott módosításával 3,7 milliárd forinttal mérséklődik. . Felmerült a novemberi vitában, hogy a költségvetés reálisabb nyereség- és bérprognózisokra építsen, hogy növelje a szociális kompenzálást, finomítsa tovább a tanácsok pénzügyi támogatását és tegye teljes körővé a bérliberalizálást. (folyt. köv.)
1989. december 20., szerda 12:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|