|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - harmadik munkanap (7. rész)
|
Békesi László emlékeztetett arra, hogy a korábbi években a ------------- költségvetés előterjesztésekor gyakorta hangzott el e ház falai között a kormány megbízásából előterjesztő pénzügyminiszter szájából: fontos, hogy legyen jóváhagyott költségvetése az országnak, hiszen ez a gazdaság folyamatos működésének egyik feltétele. Ez a megállapítás talán még soha nem volt olyan aktuális mint most. Az előkészítő munka során a kormány többször is nyilvánosságra hozta alaptörekvéseit. Az alapcövekek leverésében döntő szerepe volt a Parlament által többször megfogalmazott, az ország igényeit közvetítő követelményeknek, valamint a magyar gazdaság hazai és nemzetközi adottságainak. E megingathatatlan sarokpontok közül két elemet emelt ki a pénzügyminiszter. Az egyik a júniusi parlamenti ülésszak vitájának és döntéseinek talán legfontosabb következtetése, amelyben teljes egyetértés alakult ki az Országgyűlés és a kormány között. Nevezetesen: még egyszer irreális, túlelosztást tartalmazó, a bevételi lehetőségeket túlbecsülő, a kiadási szükségleteket alátervező költségvetést nem szabad elfogadni. Ez az elhatározás tartalmazta azt az eltökéltséget is, hogy 1989-ben a júniusi módosításokon túl tiszta helyzetet kíván teremteni a kormány a költségvetésben, nem terhelve rendezetlen vagy átmeneti technikai megoldásokkal az 1990-es esztendőt. A másik követelményről az elmúlt napokban már sok szó esett. A kormány nem a kisebb ellenállás, vagy a könnyebb elfogadtatás taktikai megfontolásai alapján, hanem felelőssége teljes tudatában, s a parlamenti döntéshez nélkülözhetetlen reális és egyértelmű helyzet bemutatása miatt tette világossá, hogy jóváhagyott költségvetés nélkül a magyar gazdaság normális és folyamatos működésének feltételei nem teremthetők meg a jövő esztendőben. Csak egy szigorú, a mély gazdasági válság következményeit érvényesítő költségvetés jóváhagyása esetén van esély a gazdasági összeomlás elkerülésére, az ország külső finanszírozására, azaz a válságból való kilábalás esélyének megőrzésére. Így a jelenlegi költségvetés krízis-költségvetés, amelynek legfontosabb célja a gazdaság működőképességének megőrzése, a csőd elkerülése. Ezért ez a költségvetés terheket ró a vállalatokra, költségvetési intézményekre és a lakosságra egyaránt, sok olyan feszültséget vállal, amelyet az elmúlt években görgettünk magunk előtt, súlyosbítva ezzel gondjainkat. A költségvetési törvényjavaslat alapvető funkciója a válság menedzselése, ám tartalmaz több olyan elemet is, amely a jövőt építi, javítja a gazdasági kibontakozás feltételeit. (folyt. köv.)
1989. december 20., szerda 12:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|