|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Csehszlovák helyzetkép - elnökválasztás (1.rész)
|
Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1989. december 20. szerda (MTI-tud) - Még az óév vége előtt megválasztják Csehszlovákiában a köztársasági elnököt és a jelek szerint az új államfő minden bizonnyal Václav Havel drámaíró, a Polgári Fórum vezető személyisége lesz.
A szövetségi parlament kedden késő este véget ért prágai ülésén ugyanis a törvényhozás elnöksége úgy határozott, hogy december 29-re a prágai vár híres Ulászló-termébe elnökválasztó ülésre hívja össze a parlamentet. A keddi ülésen a Csehszlovák Néppárt, a Csehszlovák Szocialista Párt képviselői egyöntetűen Havelt javasolták az államfői posztra, s igen sok más képviselő is a drámaíró mellett foglalt állást. A korábban népszavazást javasló kommunista képviselők közül is sokan megváltoztatták álláspontjukat és választóik akaratát tolmácsolva ők is Václav Havel elnökségéért szálltak síkra. A parlament egyébként módosította az alkotmánynak azt az előírását, hogy a törvényhozásnak tizennégy napon belül kell megválasztania az államfőt és a határidőt negyven napra terjesztette ki. (Emlékezetes, hogy a közvélemény nyomására Gustáv Husák december 10-ikén, miután kinevezte az új kormányt, lemondott az államfői posztról.) Kedden nyilatkozatot adott a csehszlovák hírszolgálati irodának és a csehszlovák rádiónak a köztársasági elnökválasztás másik jelöltje, Alexander Dubcek. A Prágai Tavasz egykori vezére azt hangoztatta, nincs ellentét ő és Václav Havel között, egymás mellett állnak és megtiszteltetésnek veszi, hogy ő is ott van az elnökjelöltek között. A várakozás ellenére Dubcek nem jelentette ki, hogy visszalép Havel javára. Korábban ugyanis több olyan hír terjedt el, hogy tekintettel a nemzeti paritásra, arra, hogy mivel a kormányfő szlovák nemzetiségű, az államfőnek csehnek kell lennie, s hogy ne legyen szakadás a csehek és a szlovákok között, Dubcek visszalép az elnökjelöltségből és a parlament elnökének fogják megválasztani. Václav Havel kedd esti prágai sajtóértekezletén azt mondta, nem engedi, hogy éket verjenek ő és Dubcek közé és azt hangoztatta, ezekben a napokban is szorosan együttműködnek. Havel ugyanakkor nem válaszolt arra a kérdésre, hogy milyen megállapodást kötöttek az elnökválasztás ügyében, s hogy Dubcek beleegyezett volna abba, hogy míg Havel az államfő, ő a parlament elnöke legyen. (folyt.)
1989. december 20., szerda 07:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Csehszlovák helyzetkép - elnökválasztás (2.rész)
|
A Polgári Fórum koordinációs bizottsága egyébként a Rudé Právóhoz fordult, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot azokért a gyalázkodó cikkekért, amelyeket korábban közölt Václav Havelről és tegye közzé Havel hiteles életrajzát, a Charta,77 eredeti, 1977-es nyilatkozatát és az idén júniusban az ellenzék által megfogalmazott, a gyökeres társadalmi és politikai változásokat követelő ,,Néhány mondat,, című petíciót. A Rudé Právo keddi számában ,,Dokumentációnk,, című sorozatában közzétette a Charta,77 alapdokumentumát és a Néhány mondatot, de a fórum szóvivője kedd esti nyilatkozatában azt hangoztatta, a lap félmegoldást választott, mert nem teljesítette a bocsánatkérést és Havel hiteles életrajzának a közlése még várat magára. A szóvivő azt is hangsúlyozta, a Rudé Právónak erkölcsi kötelessége értékelni a húsz éves tevékenységét és megválni a kompromittálódott munkatársaitól. A csehszlovák közvélemény, a Polgári Fórum és a sztrájkoló diákok, a parlament sok képviselője követeli, hogy távozzanak a törvényhozás kompromittálódott tagjai. Kedden nyilvánosságra hozták, hogy lemondott képviselői mandátumáról Vasil Bilak, Alois Indra, Jan Zelenka, Vladimir Herman, Josef Haman, Marie Kabrhelova és Gejza Slapka, akik a régi rendszerben vezető állami, társadalmi, illetve pártfunkciókat töltöttek be. +++
1989. december 20., szerda 07:43
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|