|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Németh Miklós tárgyalásai Londonban (1.rész)
|
Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
London, 1989. december 13. szerda (MTI-TUD) - A hivatalos tárgyalásokon Thatcher asszony bevezetőben kifejezte örömét, hogy a magyar kormányfő, ha rövid időre is, el tudott jönni Londonba. Hangsúlyozta, hogy nagyon nagyra értékeli mindazt, ami Magyarországon történik, nemkülönben a magyar kormánynak azt az elszántságát, hogy végigmegy választott útján.
A brit miniszterelnök asszony érdeklődésére Németh Miklós alapos áttekintést adott a magyarországi átalakulás nemzetközi feltételei szempontjából különösen jelentős szovjetunióbeli és kelet-európai fejleményekről. Kiemelte, hogy Mihail Gorbacsov és a szovjet vezetés olyan változásokat kíván megvalósítani, amelyek a Szovjetuniót a világ más nemzeteivel együttműködő, korszerű országgá teszik. Margaret Thatcher hangoztatta, hogy megítélése szerint Gorbacsov elnök erősen érdekelt a magyarországi reform sikerében, mivel Magyarország jó példája e siker reális lehetőségének. A magyar kormányfő egyetértett a miniszterelnök asszonnyal abban, hogy a Nyugatnak - a kelet-nyugati kapcsolatokra gyakorolt hatása miatt - fontos érdeke a Szovjetunióban zajló változások sikere és ehhez meg kell adnia minden lehetséges támogatást. A magyar helyzetről adott tájékoztatójában Németh Miklós hangsúlyozta, hogy megkezdődött a békés átmenet második szakasza. A lezáruló első szakasz ismérvei között kiemelte, hogy az uralkodó párt lemondott vezető szerepének alkotmányos deklarálásáról, ,,lebontottuk az állampártot és a pártállamot, működik a többpártrendszer, szembenéztünk a múltunkkal,,. ,,Mindezt nagyon gyorsan kellett véghezvinni - mondotta, - mivel az 1968 utáni időszakban kiderült, hogy gazdasági reformokat nem lehet változatlan politikai rendszerben kibontakoztatni. Eltérően más szocialista országoktól, Magyarországon a változásokat nem az utca kényszerítette ki, hanem a párt reformszárnya tudatosan kezdeményezte,, - hangoztatta Németh Miklós. (folyt.)
1989. december 13., szerda 19:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Németh Miklós tárgyalásai Londonban (2.rész)
|
Ezután arról szólt, hogy a békés átmenet második szakaszában ki kell munkálni a piacgazdasághoz szükséges törvényeket, élénkíteni kell a vállalkozásokat és meg kell teremteni az ehhez elengedhetetlen garancia- és feltételrendszert. Hangsúlyozta, hogy az egész reformfolyamat kulcskérdése a gazdaság. Ha a gazdaság összeomlik, az egész folyamat megáll. Elsősorban a fejlett nyugati országok tudnak segítséget nyújtani. Kifejezte azt a véleményét, hogy a magyarországi reformok továbbhaladásának előmozdítását szolgáló segítség nem csupán Magyarország érdeke, hanem a fejlett országoké is. ,,Nem alamizsnát kérünk, hanem olyan együttműködést, ami hozzásegít céljaink eléréséhez. Mi most bizonyos értelemben azt a csatát vívjuk a szerkezetváltás tekintetében, amit a brit gazdaságban küzdöttek meg öt-tíz évvel ezelőtt,, - emelte ki Németh Miklós. Végül szólt a támogatások leépítéséről, ötven nagyvállalat megszüntetésére vonatkozó döntésről és nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a szerkezetváltáshoz feltétlenül tőkére van szükség. Margaret Thatcher hangsúlyozta, hogy a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodás után Magyarország komoly segítségre számíthat a Nyugattól, ezen belül az Európai Közösségektől, a huszonnégyektől, azaz az OECD-től és Nagy-Britanniától is. ,,Nagyon fontos, hogy a magyarországi ellenzéki pártok felelős magatartást tanúsítsanak, mert a demokrácia nem lehet az ígéretek árverése. Nagyjelentőségű, hogy a magyar kormány már most kész megtenni a szükséges nehéz lépéseket,, - mutatott rá Thatcher asszony. Ebben az összefüggésben egyetértőleg utalt arra, hogy Jacques Delors, a brüsszeli bizottság elnöke budapesti látogatásáról a közösségnek adott beszámolójában egyik legfontosabb következtetésként emelte ki, hogy a magyar kormány nem taktikázik és el van szánva arra, hogy ezeket a súlyos lépéseket már a választások előtt megtegye.(folyt.)
1989. december 13., szerda 19:18
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Németh Miklós tárgyalásai Londonban (3.rész)
|
Thatcher asszony díszebédjén a két kormányfő kötetlen hangvételű pohárköszöntőt mondott. A miniszterelnök asszony rendkívül melegen méltatta Magyarország úttörő szerepét, elmondotta, hogy csaknem mindenben első volt a reformok és szabadságjogok biztosítása terén Kelet-Európában. Kiemelte, hogy a magyar kormány nagy bátorságot és elszántságot tanúsított a nehéz lépések megtételében, amit ő mint parlamenti képviselő is nagyra értékel. Azt a reményét fejezte ki, hogy ennek fontos jelentőségét a magyar parlamenti képviselők is megértik. ,,A magyar kormányfő erről a látogatásáról a brit politikai és gazdasági vezetés barátságának és jóindulatának üzenetét viheti haza,, - fejezte be pohárköszöntőjét Thatcher asszony. Németh Miklós megjegyezte, hogy a magyar kormányt és személy szerint őt magát is sokan őrültnek tartják, amiatt, hogy a választások küszöbén teszi meg a népszerűtlen lépéseket. ,,Az ország érdeke azonban fontosabb, mint a kormány és a miniszterelnök személyes sorsa. Márpedig a helyzet olyan, hogy nem lehet késlekedni e lépésekkel,, - mondotta Németh Miklós.+++
1989. december 13., szerda 19:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|