|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Kelet-Euróópa - USA
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1989. október 24. kedd (MTI-tud.) - Az amerikai sajtó kedden, helyszíni tudósítói és hírügynökségi jelentések alapján, részletesen, vezető helyen számolt be a hétfői budapesti eseménysorozatról. A The New York Tikmes tudósítója idézett Németh Miklós vasárnapi tv-nyilatkzatából, részletesen Szűrös Mátyás parlamenti beszédéből, míg az ellenzéki szónokok közül Obersovszky Gyula szavait emelte ki: arról, hogy Gorbacsov sikeréért szurkol, hiszen a magyar szabadság illúzió, ,,amíg Moszkva nem lesz szabad,,.
A The Washington Postban kedden közölt kommentárjában egyébként Jim Hoagland arról írt, hogyan kezdenek kihatni a lengyel és a magyar reformok a katonai területre is. Mértékadó lengyel forrás szerint külügyminisztérumuk módosításokat dolgoz ki a Varsói Szerződéshez, amelyek lehetetlenné teszik, hogy a VSZ csapatai beavatkozzanak valamely tagország belügyeibe. E javaslatokat a VSZ külügyminisztereinek eheti, varsói tanácskozása elé terjesztik. Az ismert publicista, aki részt vett a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének frankfurti tanácskozásán, meg nem nevezett szovjet szakértőt idézett, aki szerint ,,Kelet-Európa ütközőzónaként sokkal kevésbé fontos, mint korábban,, s ideje a Varsói Szerződést katonai-politikai szervezetből politikai-katonai szervezetté átformálni. A szovjet személyiség reményét fejezte ki, hogy Lengyelország felismeri a Szovjetunióhoz fűződő biztonsági kapcsolatok jelentőségét a gyors és bizonytalan változások időszakában, de nem említette e vonatkozásban Magyarországot. Voltak más jelzések is arra, hogy a Szovjetunió eltűrné Magyarország szerepének olyfajta megváltozását a VSZ-ben, amilyen módosulást Lengyelország vagy Kelet-Németország esetében nem fogadna el, - írta a kommentátor. Hoagland egyúttal emlékeztetett, hogy a nyugati országok hallgatólagosan azt tanácsolták a kelet-európai reformereknek: ne teremtsenek ügyet a Varsói Szerződésből. Ám a reformerek most politikusok, akik meg akarják választatni magukat, ezért tükrözniük kell szavazóik érdekeit. ,,A haladás a parlamenti demokráciák felé most jobban destabilizálja a kelet-nyugati kapcsolatokat, mint a ,romantika, ,amely állítólag arra ösztönzi a lengyeleket és a magyarokat, hogy reménytelen harcokat vállaljanak,, - írta a szerző. +++
1989. október 24., kedd 18:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|