|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Válasz a hallgatónak - 6. folyt.
|
- Köszönjük a Budapestről érkezett helyesbítést a Radikális Párt címének kérdésében. A hallgatónak igaza van, a megadott Váci utcai cím az olasz Transznacionális Radikális Párt címe. A Magyar Radikális Párt, amelynek Rózsa Mihály a pártelnöke, a következő címen található: 1071 Budapest, Dózsa György út 80/a. földszint 5. Üzenetrögzítőnkre érkezett a kérdés: - Többször is kérdeztem már, hogy a maguk által is hírdetett Fekete Doboz nevű videó folyóiratnak hol lehet megvenni azt a számát, amelyikben a június 16-i temetést mutatják be. - Azért nem tudtunk eddig válaszolni, mert még nem jelentek meg az új számok, de most már piacon vannak. Az egyiknek az a címe: Új magyar siralom - Ember Judit legújabb filmje a Fekete Dobozban. Ez a 301 -es parcellában folytatott kihantolások videófelvétele. A másik új szám, a Fekete Doboz 5. száma A harangszó fél egykor címet viseli. Felvételeket tartalmaz a temetés előkészületeiről, a Történelmi Igazságtétel Bizottságról, a Demokrata Fórum gárdistáiról, a kopjafafaragásról. Látható a Hősök tere június 16-án hajnalban, amikor elhelyezték a Műcsarnok lépcsőjére a koporsókat, majd pedig maga a megemlékezés és a beszédek a Hősök terén, és végül a temetés a 300-as és 301-es parcellában. A kazettában, mint a Fekete Doboz mindegyik számában, melléklet van. Ennek címe: Én nem az útonállóktól félek. Interjúkat tartalmaz három olyan emberrel, akiket idén, 1989-ben a rendőrök minden ok nélkül elvittek. A Fekete Doboz különszáma és a legújabb 5. száma kapható a Bibliotéka Könyvterjesztőnél, 1037 Budapest, Kolostor utca 30. Továbbá megrendelhető Jávor Istvánnál: 1125 Budapest, Óra köz 2. és telefonon Elbert Mártánál: 358-497. Elbert Márta hívható a Balázs Béla Stúdióban is: 761-333. Egy kazetta ára 1 300 Forint. +++
1989. augusztus 19., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|