|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Nyílt levél dr. Kulcsár Kálmán igazságügyminiszterhez (1. rész) (OS)
|
1989. július 16., vasárnap - Tisztelt Miniszter Úr Az elmúlt fél esztendő alatt számos sajtótermék, rádióadás jelent meg városunk egykori rendőrkapitányának, Lakos József kórházi betegágyán történő meggyilkolásáról, családja példátlan meghurcolásáról. Ennek eredményeként tisztességes elgondolás kezdetét jelentette, hogy Szentes városa a közelmúltban testületileg kimondotta a politikai gyilkosság tényét, megállapítván és kimondván a fiatal rendőrtiszt mártíromságát, egyben emléktábla felállítását vette tervbe, későbbi döntésével. Egyidejűleg háromtagú, úgynevezett szakértői bizottságot állított fel a gyilkosság részleteinek megállapítására. Ez utóbbi döntéssel kapcsolatban - jóhiszeműségünk kinyilatkoztatása mellett is - azzal a tiszteletteljes kérelemmel fordulunk a Tisztelt Igazságügyminiszter Úrhoz, hogy ezen bizottság ténykedését nyomban leállítani, s az ügy vizsgálatát és intézését - mint arra illetékesnek, tekintve, hogy igazság felderítéséről lévén szó - magához vonni szíveskedjék a Történelmi Igazságtétel Bizottság együttműködésével. Hisszük, hogy ezzel nemcsak a helyi szervekre és bizottságra háruló teher viselése csökkenne, hanem - s főként - a közérdeklődés megnyugtatását is szolgálná. A 301-es parcella igazsága felderítésénél is szemtanúi lehettünk a jelentkező manőverezéseknek. Ugyanígy ez esetben, ahol a Hatalom urai 24 órán belül a helyszínen teremtek (Révai, Péter Gábor, s mint a legutóbbi sajtómegnyilatkozásokból kitűnik, Kádár János is), s mely ügyben a Párt Központi Vezetősége teljhatalmú megbízottai hivatalos nyilatkozatot adtak ki, 12 párttagot kizártak, illetve párttagságukból felfüggesztettek. Később, mint a közvélemény pontosan tudja, nevezettek többsége jelentős, némelyike pedig országos, miniszteriális pozíciókba kerültek. Ha többet nem adnánk elő, máris elegendő lenne annak megalapozottságára, hogy ezen ügy messze túlnőtt egy kisváros határán, sőt nyugodtan mondhatjuk, az országhatáron is, miértis kérelmünk nem lehet alaptalan. Csupán érintőlegesen adjuk elő, hogy a cselekmény elkövetése időszakában a magyar parlamentben négy interpelláció hangzott el, s félszáznál is több hazai és külföldi sajtótermék látott napvilágot, számos rádióadással. A meggyilkolt kapitány családja ellen indult hajsza véget nem ért (folyt.köv)
1989. július 16., vasárnap 14:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|