|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
A hallgatók véleménye (részlet ) - 1. folyt.
|
- Hát ezt nem lehetett, ez teljesen lehetetlenség volt. Magyar kommunista magyarkodók kerüljék el a 301-es parcellát, kerüljék el legalább 16-ikán - Tehát június 16-ikán, amikor a temetés lesz. - Az, csak az a kérésünk - és gondolom, hogy minden hozzátartozónak az az egyetlen kívánsága. Ezzel biztos, hogy többen is egyet értenek, nemcsak én. - Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést - Még akartam még valamit mondani, most nem tudom. Ja, azt akartam mondani, hogy Sipos Zsigmond a Bojti rendőrfőnököt nem lőtte agyon. Azt egy másik rendőr csinálta. Én saját magam ismertem Bojtit. És milyen rendőrfőnök volt az, hogy az mindig a fiataloknak segített És akkor is mellettük állt, hogy ne kerüljenek annyian a börtönbe, és ezért lőtték agyon, és a testvéremre fogták. - Valójában tehát az Ön testvére, a Sipos Zsigmond és a Bojti nevű rendőrtiszt között jó kapcsolat volt. - Igen. Jó kapcsolat volt köztük, mert az egy nagyon rendes ember volt. Eljön mindennek az ideje, hogy minden a nyilvánosságra lesz hozva. +++
1989. május 2., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|