|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
A TIB sajtótájékoztatója Nagy Imre és mártírtársai temetéséről (2.rész)
|
Ezt követően Mensáros László színművész olvassa fel azoknak a kivégzett személyeknek a névsorát, akiket a Történelmi Igazságtétel Bizottsága 1956 mártírjainak tekint. A listával kapcsolatban Hegedűs B. András nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az nem azonos sem a Fényes Elek (Rainer M. János) történész által készített, sem a Kapu című lapban megjelent, sem az Igazságügyi Minisztérium által közzétett névsorral. Az Igazságügyi Minisztérium képviselői és Rainer M. János, a TIB szakértője jelenleg is tárgyalásokat folytatnak a végleges névsor egyeztetéséről. A TIB képviselői kifejezték azt reményüket, hogy a június 16-án felolvasandó névsorban nem szerepelnek olyan személyek nevei, akik arra nem méltóak, vagyis akiket nép elleni vagy háborús, illetőleg köztörvényes bűnökért ítéltek el. A 301-es parcellában eltemetett mintegy 40 kivégzett személy sírját a hozzátartozók kérésére beszentelik. A temetés időtartama alatt ökumenikus szertartáson mondanak közös imát a magyarországi római katolikus, református, evangélikus, zsidó és szabadegyházak képviselői. A program ismertetését követően Mécs Imre hangsúlyozta: a június 16-i temetéssel lezárul egy korszak, s remélhetőleg új, tisztességesebb korszak nyilik meg. A Történelmi Igazságtétel Bizottsága álláspontja szerint nem Nagy Imre és mártírtársai rehabilitálására, hanem a tények hiteles feltárására van szükség. Közölte: a Hősök terén rendezendő gyászszertartáson mindenki jelen lehet. Ugyanakkor a TIB kéri, hogy ne jöjjenek el koszorúzni azok, akiknek a legkisebb részük is volt az 1956 utáni megtorlásban. Jelesül nem tartják kívánatosnak azt, hogy a kegyeleti aktuson részt vegyenek az MSZMP akkori vezetőségének, az Elnöki Tanácsnak és a kormánynak a tagjai. A hozzátartozók és a TIB véleménye szerint miután ezek a testületek jogfolytonosak, és hivatalosan még nem határolták el magukat egyértelműen az akkori eseményektől, ezért nem kívánatos, hogy hivatalosan koszorúzzanak. Ugyanakkor nincs kifogásuk az ellen, hogy ezen testületek tagjai magánszemélyként részt vegyenek a kegyeleti aktuson. Kérdésekre válaszolva a TIB képviselői megerősítették, hogy a temetési szertartást egyenes adásban közvetíti a Magyar Rádió és a Magyar Televízió. (folyt.köv.) fa/la/rj -ár
1989. június 1., csütörtök 17:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|