|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Szovjet csapatkivonás - Sajtótájékoztató (2. rész)
|
Az APN szovjet sajtóügynökség kérdésére válaszolva Matvej Burlakov elmondta, hogy a Magyarországról kivont csapatok személyi állományának egy részét - a szolgálati idő letöltésétől függően - leszerelik, a többiek pedig más-más alakulatoknál folytatják szolgálatukat. A kivont harci technika egy részét megsemmisítik, illetve a népgazdaságban hasznosítják. Több ujságíró - köztük a Szabad Európa Rádió tudósítója - a Magyarországon maradó csapatok létszámáról érdeklődött. A déli hadseregcsoport parancsnoka annyit mondott, hogy a mostani kivonások a Magyarországon állomásozó alakulatok létszámának mintegy negyedét, a harckocsiknak pedig csaknem harmadát érintik. A teljes kivonás lehetőségeit firtató kérdések kapcsán a szovjet és a magyar katonai vezetők emlékeztettek a Szovjetuniónak arra a korábbi bejelentésére, miszerint az idegen területeken állomásozó csapatainak kivonását tűzi ki célul 2000-re. A mostani csökkentés is azt bizonyítja, hogy a Szovjetunió meglépte az első lépést; ,,a labda a másik térfélen van,,. A Magyar Rádió kérdése nyomán elhangzott, hogy a kivonások után magyar kézbe kerülő létesítményekről - minden egyes épületről - pontos műszaki felmérést készítenek, s ennek alapján határozzák meg azok értékét. Az adatokat összegzik, majd a kormány elé terjesztik. Minden gazdasági jellegű kérdésben a kormány hoz döntést. A katonai jellegű tájékoztatókon eleddig szokatlan, kombinációkon alapuló kérdést tett fel a Kapu című folyóirat ujságírója. Arról érdeklődött: egy esetleges külföldi-, konkrétabban: román - agresszió esetén a Magyarországon maradó szovjet csapatok beavatkoznának-e a konfliktusba. Mórocz Lajos az elméletieskedő kérdésre válaszolva katonai szempontból kizártnak tartotta egy esetleges román támadás lehetőségét. Azt sem tartotta elképzelhetőnek, hogy a szovjet csapatok beavatkoznának egy ilyen jellegű konfliktusba. (MTI)
1989. április 21., péntek 18:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|