|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Reformműhely tanácskozás Kecskeméten (11. rész)
|
A vitában 14-en kértek szót. A többiek viszont az idő rövidsége miatt már nem kaphattak lehetőséget nézeteik elmondására. A felszólalók szinte kivétel nélkül foglalkoztak a Magyar Szocialista Munkáspárt jövőjével, és a soron következő népképviseleti, tanácsi választásokon való esélyeivel. Ezzel kapcsolatban élesebb vagy mérsékeltebb hangnemben egyöntetűen bírálták a pártvezetés tevékenységét, és ezzel párhuzamosan a következetlen, kapkodó kormányintézkedéseket. Egyesek a párt reformképtelenségéről is szóltak, és bírálták a különböző szintű apparátusok működését. Többen aláhúzták a sztálini típusú modell felváltásának szükségességét, a piacgazdálkodás és a parlamenti demokrácia kiépítésének fontosságát. Hangsúlyozottan került szóba a párton belüli reformerők szerepe, a reformszárny további sorsa. A többség egyetértett azzal, hogy a jelenlegi súlyos politikai válságból nem a kiválás a kivezető út, a szakadásig - ami remélhetőleg elkerülhető - még van több, fontosabb teendő. Ezek sorában például feltétlenül szembe kell nézni a pártnak saját múltjával, s nem csupán az előző négy évtized, hanem a későbbi időszakok, sőt az elmúlt egy esztendő értékelésével is. Tisztázni kell a párton belüli irányzatokat és platformokat, párbeszédet kezdeni a más politikai nézeteket valló szervezetek reformhíveivel. A felszólalók egyöntetűen úgy fogalmaztak, hogy a tisztánlátás érdekében elengedhetetlen egy rendkívüli pártkongresszus összehívása. Központi témaként került elő a vitában a reformkörök szerveződése. Elhangzott, hogy ez a párton belüli és párton kívüli reformereket tömörítő mozgalom jelenleg bizonyos mértékig a párt szervezeti szabályzatával ellentétesen működik. A szabályzaton mindenképpen változtatni kell, s valódi nézetszabadságra van szükség. Olyan platformszabadságra, amely lehetőséget ad a horizontális szerveződésre, s arra, hogy a kisebbség véleménye nyilvános hirdetésével tömegeket nyerhessen meg, álláspontjához többséget toborozzon. Többen szóltak arról, hogy a közelmúlt hibás gazdaságpolitikája és a kormányintézkedések széles rétegekben váltottak ki ellenérzést a reformmal szemben. A reformmozgalom - mutattak rá a felszólalók - éppen azt célozza meg, hogy a válságból katasztrófák nélkül, viszonylag a legkisebb veszteséggel találjuk meg a kivezető utat, de ha az emberek széles tömegében az tudatosul, hogy a rosszul végrehajtott részreformok csak hátrányokkal járnak, akkor reformellenessé válnak. (folyt.köv.)
1989. április 15., szombat 21:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|