|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti Tavaszi Fesztivál (3. rész)
|
Új szerzőt avatott pénteken a Vidám Színpad Vinkó József személyében. A Justitia kombinéban című bohózat egy magyar kisvárosban játszódik, és a közéletünkben előforduló manipulációkat, korrupt jelenségeket ábrázolja. A darab főszerepeit Csákányi László, Lorán Lenke, Buss Gyula és Horváth Gyula játssza. A rendező Bodrogi Gyula. Polgár László Imák és átkok című előadóestjével kezdődött meg a Korona Pódium fesztivál rendezvényeinek sorozata. A Magyar Állami Operaház magánénekese Sarastro, Fiesco és Ivan Szuszanyin áriáiból énekelt. Az ezekhez kapcsolódó irodalmi párhuzamokat Mikes Lilla tolmácsolásában hallhatta a közönség. Képzőművészeti programok A tavaszi fesztivál keretében Mesterrajzok New York-ból címmel nyílt kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. A tárlat anyaga négy jeles egyesült államokbeli magángyűjteményből - János Scholz, Alice Steiner, Bertina és Robert Suida-Manning és Emil Wolf kollekciójából - érkezett hazánkba. A válogatást, XV-XX. századi neves olasz, németalföldi és francia mesterek alkotásait tavaly ősszel a bécsi Albertinában láthatta a közönség. A mintegy száz grafikai lapot magába foglaló kiállításon olyan remekművek szerepelnek, mint Leonardo da Vinci, Raffaello, Correggio, Tiziano, Degas, Cézanne, Van Gogh, Picasso és Léger rajzai. A tárlatot Mark Palmer, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete nyitotta meg. Ugyancsak a fesztivál eseménysorához kapcsolódott a Magyar Nemzeti Galéria Festőrobot ,89 című kiállítása, amely a MIKROMATIKA Kisszövetkezet eredményeit, technológiai újdonságait, a művészet és a műszaki kultúra kapcsolatát mutatja be. A kiállítást Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója és Zeller Béla, a kisszövetkezet elnöke nyitotta meg. (MTI)
1989. március 17., péntek 19:14
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|