|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
MDF-vélemény a Magyar Televízió reformjáról (1. rész)
|
1989. február 7., kedd - Változásra, reformra van szükség a hazai televíziózásban: e vélemény és igény egyre erősebben fogalmazódott meg mind a közelmúlt sajtónyilvánosság körüli vitáiban, mind a televíziós és filmes szakmai szervezetek állásfoglalásaiban, s legutóbb a filmszemlének a mozgókép-kultúráról, ezen belül a televízió társadalmi szerepéről folytatott vitájában. A leggyakrabban felmerülő témakör: milyen szerkesztéspolitikával és milyen struktúrával jöhetne létre egy valóban nemzeti jellegű televízió, milyen változások kellenek ahhoz, hogy e média megfeleljen valóságos társadalmi szerepének. E kérdésekre kísérel meg egyfajta választ adni a Magyar Demokrata Fórum budapesti televíziós csoportja, amely 1988. novemberében alakult meg, s amely a napokban programnyilatkozatban foglalta össze álláspontját.
Ezzel kapcsolatban Ilkei Csaba, az MDF budapesti televíziós csoportjának ügyvivője az MTI munkatársának elmondta: véleményük szerint olyan független, nemzeti és európai hagyományokon nyugvó korszerű televízióra van szükség, amely híd szerepet tölt be a társadalom különféle erői, az országhatáron belül és kívül élő magyarság között. A televízió - mint az objektív tájékoztatás és az országos méretű véleménycsere közvetítésének leghatékonyabb fóruma - álláspontjuk szerint nem lehet egyetlen párt kizárólagos monopóliuma. Olyan koalíciós jellegű televízióra van szükség, amely hitelesen tükrözi azokat a társadalomban jelen levő nézeteket, törekvéseket, amelyek nem ellentétesek az alkotmánnyal. Egy nemzeti jellegű televíziónak különleges felelőssége kell, hogy legyen a magyarságtudat ébresztésében, a fiatalok nemzeti önismeretre nevelésében. Ezért fontosnak tartják egy olyan műholdas műsorszórás feltételeinek megteremtését, amelynek segítségével a televízió minden magyar anyanyelvű emberhez szólhatna, lakjék a világ bármely részén. Szorgalmazzák továbbá a kormány, illetve az Országgyűlés mellett életre hívandó, a tömegkommunikációt felügyelő társadalmi bizottság megalakítását, ennek hatáskörébe tartozna a televízió elnökének megválasztása. (folyt.köv.)
1989. február 7., kedd 11:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|