|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Sajtótájékoztató a XXI. Magyar Filmszemléről (1. rész)
|
1989. január 24., kedd - A szemle nemcsak az éves magyar filmtermés mustrája, hanem egyúttal propaganda a magyar kultúrának és az országnak is - hangzott el azon a keddi sajtótájékoztatón a Fészek Klubban, ahol a XXI. Magyar Filmszemle programját ismertették az újságírókkal.
A fenti kijelentést igazolni látszik az a tény, hogy a február 3-8. között a Budapest Kongresszusi Központban rendezendő filmes seregszemlére 28 országból több mint százan - kritikusok, producerek, forgalmazók - érkeznek hazánkba. A külföldi lapokban megjelenő beszámolók, tudósítások pedig joggal tekinthetők a magyar kultúra ,,reklámjának,,. Mindennek fényében nem tűnik olyan soknak a szemle csaknem 8 millió forintos költségvetése, ami azért is figyelemre méltó, mert az utóbbi években többen szóvá tették az évenkénti filmszemlék ,,drágaságát,, feltéve a kérdést: a jelenlegi gazdasági helyzetben szükség van-e egyáltalán ilyen filmes fesztiválra. Mindennek ellenére a mostani szemle bőséges választékot kínál az érdeklődőknek: 33 játék-, illetve dokumentumfilm látható majd a Budapest Kongresszusi Központ három termében. Az előző évekhez hasonlóan sok a dokumentumfilm a mezőnyben, nem véletlen, hiszen - a korábbi szemlék díjainak tükrében is - filmgyártásunk a legerősebb vonulatát képviselik. A szemle 14 dokumentumfilmje között találjuk egyebek között Sára Sándor, a Gulyás-testvérek, a Böszörményi-Gyarmathy alkotópáros munkáit. Egy titkos kényszermunkatábor történetét beszéli el a Recsk 1950-53 című dokumentumfilm, Böszörményi Géza és Gyarmathy Lívia alkotása. A filmben megszólalnak a volt rabok, illetve az egykori ÁVH-s őrök és politikai tisztek, az ő vallomásaikból rajzolódik ki az 50-es évek törvénytelenségeinek egyik fejezete. Ugyancsak egy korábbi kényes témát - egy 1948-as koncepciós per hátterét - dolgozza fel Ember Judit dokumentumfilmje, a Pócspetri is. A témaválasztás kényességét jelzi, hogy a film hat esztendeig várakozott dobozban a nyilvános vetítésre. A Balázs Béla Studió információs programjában látható majd egy Ember Judit készítette másik dokumentumfilm is, a Menedékjog, amely az 1956. november 4 után a jugoszláv követségen befogadott politikusok Romániába deportálását kíséri nyomon. Sára Sándor két dokumentumfilmje, a Csonka-Bereg, illetve a Pergőtűz egyaránt II. világháborús eseményeket dolgoz fel kortárs visszaemlékezések alapján. (folyt.köv.)
1989. január 24., kedd 16:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|