|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Dunai Vasmű Munkástanácsa I. közgyűlésének állásfoglalása
"A kormány tehetetlen az új munkahelyek megteremtése
tekintetében. Új munkahelyeket csak tőkeerős egyének tudtak volna
teremteni, de ezt eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk
nem tette lehetővé. Ezen keresztül azt sem, hogy külföldi hiteleket
ne csak az állam, hanem magánszemély is felvehessen. Ez odáig
vezetett, hogy a hiteleket elherdálták, félbehagyott, gazdaságtalan
vagy nem működő nagy beruházásokra pazarolták, illetve
internacionalista segítségnyújtásra dobták ki."
BBC, Panoráma:
Meddig mehet el Románia?
"A romániai életszínvonal rohamos csökkenése azzal függött össze,
hogy Ceausescu a 11 milliárd dolláros külföldi adósság
visszafizetését tökélte el azzal a céllal, hogy országa ne
kerülhessen külső nyomás alá. Bukarest tehát jelentős mértékben
lecsökkentette a nyugati behozatalt és az elmúlt másfél évben
beletörődött abba is, hogy a Közös Piac felfüggesztette a gazdasági
együttműködési tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig megvonta a
legnagyobb kedvezményt jelentő státuszt Romániától. Mindennek levét
Románia lakossága itta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Magyarország - Der Spiegel
|
Sarkadi Kovács Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1990. november 5. hétfő (MTI-tud) - A taxisok
lázadása a benzinárak robbanása miatt feltárta a magyar kormány
gyengeségét - állapítja meg a hamburgi Der Spiegel hétfőn utcára
került számában. A leleplezéseiről és exkluzív értesüléseiről
híres magazin, amelynek minden egyes számát hétfőnként rettegve
ütik fel a bonni kormányhivatalokban, az egy héttel ezelőtti
magyarországi események részletes taglalása után a következőket
írja:
- Az 1945 óta első ízben szabadon választott magyar kormány féléves mérlege tényleg lesújtó. Drámai mértékben süllyedő reáljövedelmek 32 százalékos inflációs ráta mellett, továbbra is emelkedő külföldi adósságállomány, miközben az ország az egy főre jutó adósságállományt tekintve már ma is a világ leginkább eladósodott országainak egyike. A következmény: a lakosság elnyomorodása - azé a lakosságé, amelynek több mint egyharmada már az abszolút szegénységi határ alatt vegetál.
A Der Spiegel szerint Magyarországon - ,,lázító MDF-funkcionáriusok által feltüzelve,, - fokozódó mértékben teszik minden bajért felelőssé a külföldieket, ,,mindenekelőtt a romániai menekülteket, akik a hazai hajléktalanok mellett ezrével tanyáznak pályaudvarokon és romos ipari épületekben,,. ,,A hagyományos antiszemitizmus ismét magasra csap. A tömegtájékoztatási eszközök, amelyek ezekről a körülményekről kozmetikázás nélkül mernek beszámolni, az MDF-túlbuzgók szemében szintén a bűnösök közé soroltatnak,, - írja a magazin.
A Der Spiegel egy meg nem nevezett kommentátorra hivatkozva megállapítja továbbá, hogy ,,annak a kormánynak, amely percről percre változtatja a véleményét, fogalma sincs az általa kormányzott népről,,.
,,A magyarok nem bíznak már kormányukban,, - idéz a hamburgi hetilap egy diplomatát, majd a Magyar Nemzetre hivatkozva azt írja, hogy a kormány, miután nem volt képes gazdasági legitimációját biztosítani, politikai legitimációjának a maradékát is el fogja veszíteni.
Békesi László volt pénzügyminiszter jövőre ötven százalékos inflációt és államcsődöt jósolt - említi meg a Der Spiegel. +++
1990. november 5., hétfő 19:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Jószerével az egész ország a rádióra tapadva élt, leste a híreket, hogyan alalkul a gyűlölt fasiszta diktátor sorsa, porba hullik-e végre a hatalma? Temesvárott prolongálódott a harc, a hírek szerint egyre jobban eldurvultak a hatóságok, egyre elszántatbban harcolt a lakosság. 20-án Brassóban is megmozdultak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen mutatta, hogy valódi népfelkelés indulhat meg, nem marad elszigetelt a temesvári konfluktus."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|