|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
|
|
|
|
|
Nagy Imre újratemetése
|
(Thassy Jenő) Washington, 1989. február 3. (Amerika Hangja, Világhíradó) - Mint ismeretes, Magyar-országon döntés született arról, hogy márciusban újratemetik az 1958-ban kivégzett magyar miniszterelnököt, Nagy Imrét. - A téma, ami tabu volt Magyarországon, hirtelen az előtérbe került - címmel Williams Erickson, a Christian Science Monitor tudósítója jelenti Párizsból a következőket: A Rákoskeresztúri temető 301-es parcelláját jó ideje gaz és pipacs borította, nem jelzik sírfeliratok. Ez az eldugott sarok, ahová temették Nagy Imre miniszterelnököt, kegyvesztése és kivégzése után. Több mint három évtizeddel később a kommunisták Magyarországon végre megkezdték Nagy Imre átértékelését, és döntő szerepének vizsgálatát. A volt miniszterelnök holttestét márciusban exhumálják, majd tisztességesen eltemetik. Ez a változás újabb jele annak, hogy Magyarország milyen gyorsan halad a demokrácia irányába. Ezen a héten egy parlamenti bizottság megkezdte az új alkotmány vitáját - ez törvényessé tenné az ellenzéki pártokat ebben az egypártrendszerre épült kommunista államban. A januárban megszavazott törvény engedélyezi a független szervezetek létesítését. A többpártrendszerű berendezkedésben a parlament kell hogy a vezérszerepet játssza - mondotta Nyers Rezső miniszterelnök-helyettes, (Sic!) a politikai reform egyik szószólója. Mr. Nyers szeretné, ha a párt vezető szerepének mindenfajta említését mellőznék az új alkotmányban, amelynek szövegét június 30-áig kellene publikálni. A parlament decemberben vitatja meg, és a többpárt-választás hamarosan követné azt. Hasonló témák a korábbi kommunista vezető: Kádár János hosszú uralma során tabunak számítottak. Kádár János 1956. november 4-ikén vette át a hatalmat, azután, hogy a szovjet tankok eltaposták a felkelőket, akik Molotov-koktéllal fogadták a visszatérő szovjet csapatokat. Múlt év májusában Grósz Károly váltotta fel Kádárt. Grósz pragmatikus hírben áll, de nem tartozik a liberális demokraták közé. Ő kapta meg a vezetői pozíciót, de két - határozottan nem ortodox - reformistát: Nyers Rezsőt és Pozsgay Imre államminisztert vitte magával a párt Politikai Bizottságába. Múlt szombaton a Magyar Rádiónak adott interjújában Mr. Pozsgay kijelentette, hogy az 1956-os felkelés nem ellenforradalom volt, hanem népfelkelés. Kijelentése vad vitát váltott ki a lapok címoldalán, és később mind a pártvezető Grósz Károly, mind Németh Miklós miniszterelnök cáfolták. Kijelentették, hogy a párt még nem kész az ilyesfajta értelmezésre. Maga Pozsgay, a volt miniszterelnök exhumálásának és újbóli eltemetésének döntését azzal magyarázta, hogy ez humánus okból történik, nem pedig azért, mint hogyha politikai rehabilitáció lenne. +++
1989. február 3., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|