|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
|
|
|
|
|
Református Ifjúsági Egyesület
|
München, 1989. január 23. (SZER, Protestáns világ) - A Magyar Református Ifjúsági Egyesület ideiglenes intéző bizottsága december végén felhívást tett közzé, amelyben csatlakozásra buzdította mindazokat, akik részt kívánnak venni az egyesület megalapításában. Az előkészítő bizottság így fogalmazta meg az egyesület célkitűzéseit: - Az alakuló egyesület összeakarja tartani azokat a fiatalokat, akik a Jézus Krisztusban vetett hit alapján, és a református hitvallási íratok szellemében kívánják Isten ügyét szolgálni. Az egyesület az evangéliumi hitmegújulása mellett a nemzeti értékek és kultúra megjelenítéséért küzd. Célja az ifjúság körében egyházunk hitvalló lelkületének, és missziói munkájának megerősítése. Pár nappal ezelőtt, a bizottság egyik tagja, Bóna Zoltán lelkész a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában elmondta, hogy az egyesület célja élővé tenni a nemzeti értékeket, és hogy erősödjék az ifjúság körében az egyház missziója. Ettől a református egyház is saját megújulását várja. Az egyesülethez csatlakoznának a református cserkészcsapatok is. Nem zárkóznak el más mozgalmakkal való együttműködéstől sem. Reméljük, hogy a terv hamarosan valósággá válik, és 40 év után ismét működhet Magyarországon református ifjúsági szervezet. A budapesti rádió riportere a múlt héten a következő kérdést tette fel Tóth Károly püspöknek: - A parlament révén, hogy országgyűlési képviselő, az egyesülési jog vitájánál felszólalt, és nem igazán üdvözölte azt, hogy a különböző megalakuló új közösségek - adott esetben mondjuk egy egyház - nevét kölcsön vehetik, és mondhatják azt, hogy római katolikus nőegylet vagy katolikus legényegylet? Tóth püspök válasza így hangzott: - Én nagyon is pártolom, hogy megalakuljanak ilyen egyesületek. De hogy ha vallási közösségek, egyházak nevét akarják felvenni ezek az egyesületek, akkor egyeztessék a szándékaikat, célkitűzéseiket az illető egyházakkal. Érthető a püspök óvatossága. Nem szeretné, ha illetéktelenek visszaélnének az egyház nevével. Az egyeztetés igénye tehát jogos. Az óvatosság azonban nem akadályozhatja meg, hogy az egyház szellemével magukat azonosító közösségek használhassák az egyház nevét. Az említett református ifjúsági szervezet, és a református cserkészcsapat egyházi cégére ugyanis, nemcsak ezeknek a szervezeteknek, de magának az egyháznak is hasznára lesz. Mind a nyugati protestantizmus jelenlegi példái, mind a magyar protestáns egyesületek múltbeli tevékenysége azt bizonyítja, hogy az egyháznak nem kell félnie a pluralizmustól. +++
1989. január 23., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|